A Viber használható asztali gépeken is mostantól

A világ egyik legnépszerűbb mobil alkalmazása amellyel ingyen telefonálhatunk, asztali számítógépekre is telepíthető már.

A hvg.hu információi szerint, a Viber bejelentette, hogy kiadta 3.0 verzió számú frissítését és azt, hogy túllépték a 200 milliós felhasználói tábort.

A másik újdonság, hogy elérhetővé tették a Viber használatát az asztali számítógépeken is, a program neve Viber Desktop és Windows illetve Mac operációs rendszereke alatt is egyaránt fut.

A Viber Desktop-ot letöltve, a telepítés során meg kell adnunk telefonszámunkat és frissítenünk kell a 3.0 -ás verzióra a Viber-ünket. A megkapott aktiváló kóddal folytathatjuk a telepítést majd később a szinkronizálást már telefonunk és számítógépünk között. Telefonszámainkat, elérhetőségeket tökéletesen összehangolja számítógépünkkel a program.

Forrás:hvg.hu

Hozzászólások

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

Többek között kitömött állatok és lefejezett Barbie is vonzza az emberek a közösségi médiában.

Rettenetes városi legendák őrületről és öngyilkosságról

Rettenetes városi legendák őrületről és öngyilkosságról

A frászt hozzák az emberre az interneten keringő történetek, képek és videók.

Rémisztő internetes történetek

Rémisztő internetes történetek

Hátborzongató sztorik, amelyeket könnyű lenne elhinni.

Ezeket a dolgokat azonnal törölnöd kellene a Facebook-odról!

Ezeket a dolgokat azonnal törölnöd kellene a Facebook-odról!

Ha nem akarod, hogy visszaéljenek a személyes adataiddal, akkor töröld az alábbi tíz dolgot a közösségi oldaladról!

A magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő egy kutatás szerint

A magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő egy kutatás szerint

A magyar fiatalok 30 százaléka közösségimédia-függő, naponta átlagosan 1,8 órát töltenek ezeken az internetes felületeken - derül ki a Vodafone Magyarország és az NRC közös kutatásából, amely a közösségi média és online tartalomfogyasztási szokásokat vizsgálta a fiatalabb, Y és Z generáció, a 16-37

Petya zsarolóvírus - az utolsó pillanat amikor még tehetsz valamit

Petya zsarolóvírus - az utolsó pillanat amikor még tehetsz valamit

Az Anonymous csoport közzétett egy bejegyzést, melyben megtalálható, hogy mit kell tenni, ha a Petya zsarolóvírus felugrik a képernyőn

Minden ok nélkül kitiltja a Facebook az embereket!

Minden ok nélkül kitiltja a Facebook az embereket!

Sajnos eddig számtalan kamu hír terjedt a Facebookról, de úgy tűnik ez most nem az.

Döbbenetes dolgok vannak az internet sötét oldalán

Döbbenetes dolgok vannak az internet sötét oldalán

A sötét oldal. Ez most nem valamelyik Star Wars film részlete, hanem az internet egy olyan oldala, amit kevesen ismernek, de mérete egészen elképesztő. Drogok, erőszak, fegyverek: elképesztő a sötét oldal ereje.

http://ujhazak.com