Adathalászatra figyelmeztet a NAV és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet

A közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva adathalászok próbáltak megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyaadatokat - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.A két szervezet közös, az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, naponta több bejelentés érkezik hozzájuk az adathalászatról, a csalók már nemcsak e-mailben, hanem SMS-ben, sőt, élő telefonhívással is próbálkoznak. Közölték, a NAV már nagyrészt elektronikusan kommunikál ügyfeleivel, az adathalászok pedig ezt használják ki, és megpróbálnak bizalmas információkat szerezni. A NAV nevében írt adó-visszatérítés lehetőségére felhívó elektronikus levelek, SMS-ek olyan nyelvi fordulatokat tartalmaznak - például tegező megszólítást, szándékos, ugyanakkor a megtévesztésre tökéletesen alkalmas megnevezéseket - amelyeket a hivatal nem szokott - figyelmeztettek.

    
Hozzátették: a csaló email- és SMS-értesítések általában egy linket is tartalmaznak, ami a gyanútlan ügyfelet egy felugró űrlaphoz, honlaphoz vezeti. Az űrlapon a csalók általában az ügyfélkapus bejelentkezési adatokat, valamint a bankkártyák hátlapján található háromjegyű szám, az úgynevezett CVV/CVC kód megadását kérik. Ha valaki megadja a bankkártyája adatait, számolnia kell azzal, hogy illetéktelenek pénzt emelhetnek le számlájáról.
   

Azt ajánlják, az ügyfélkapus adatokat mindenki csak a megfelelő oldalon (nav.gov.hu, magyarorszag.hu) adja meg, ugyanis a csalók sokszor olyan oldalakat szerkesztenek, amelyek arculati elemeikben is rendkívül jól utánozzák a legitim bejelentkezési felületeket, azonban a webcím ebben árulkodó lehet. Leszögezték: a NAV soha, semmilyen körülmények között nem kér bankkártyaadatokat.
    

Hozzátették azt is, a NAV értesítési gyakorlata eltér a megtévesztő módszertől, a hivatal ugyanis Ügyfélkapun keresztül, illetve postán, adószámla-kivonaton értesíti az ügyfeleket a többletként megjelenő tételekről, és hivatalos honlapja a www.nav.gov.hu címen található. A gyanús üzenetekkel kapcsolatos további információkat, hasznos tanácsokat az NBSZ NKI oldalán lehet olvasni: https://govcert.hu/figyelmeztetesek/tajekoztatas/ado-visszateritesre-hivatkozik-a-nav-nevevel-visszaelo-uj-adathalasz-kampany/ - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com