Együttműködési megállapodást kötött az ORFK és a CIB Bank az internetes csalások elleni fellépés érdekében

A kiberbűnözés, vagyis az interneten elkövetett csalások elleni hatékony fellépés érdekében együttműködési megállapodást kötött az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a CIB Bank szerdán Budapesten.A megállapodást Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója és Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes írta alá.

Simák Pál elmondta: a pénzintézet számára prioritást jelent a bizalom erősítése, így a csalók elleni fellépés. Közlése szerint az interneten elkövetett banki csalások visszaszorítását egyrészt az ügyfelek hatékony tájékoztatásával lehet elérni, illetve azzal, hogy a csalárd módon megszerzett pénzt minél hamarabb "megfogják"; ez utóbbihoz szükséges az együttműködés a rendőrséggel.

Hangsúlyozta: a megállapodásban vállalták, hogy a rendőrség jelzésére az erre kijelölt munkatársaik a lehető legrövidebb időn belül reagálnak, annak érdekében, hogy megakadályozzák a csalárdul megszerzett pénz továbbutalását vagy felvételét. Arról is beszámolt, hogy az elmúlt időszakban végrehajtott intézkedéseik - egyfajta szűrőrendszer bevezetése - nyomán a CIB Banknál a tranzakciók számához képest megvalósított sikeres csalások száma az átlag alatti.

Töreki Sándor arról szólt: a megállapodás megadja a lehetőségét annak, hogy a legrövidebb idő alatt fel tudjanak lépni a csalókkal szemben és visszaszerezzék a sértettek pénzét.

Ismertetése szerint az internetes csalások 2023 nyarán érték el a legnagyobb mértéket, amikor napi 50-70 feljelentés érkezett. Azóta a hatékonyabb banki és hatósági fellépésnek is köszönhetően csökken az esetszám.

Az elmúlt évben így is 200 csalót azonosítottak és az ukrán hatóságokkal együttműködve több "call centert" is felszámoltak, elsősorban Kárpátalján. Ennek eredményeképpen pedig az elmúlt csaknem másfél évben több mint 700 millió forintot szereztek vissza csalóktól. Ugyanakkor - folytatta - a jogszabályi változások nyomán 2025-ben már lehetősége nyílik a rendőrségnek a gyanús tárhelyszolgáltatók felfüggesztésére, illetve arra, hogy csalásra használt számlára utalt összegeket automatikusan zároljanak.

Kérdésre válaszolva a vezérőrnagy azt is elmondta, hogy a legtöbb csalás Ukrajnából szervezik, illetve valósítják meg. Arról is beszámolt, hogy a CIB Bank mellett már az OTP Bankkal is kötöttek együttműködési megállapodást, illetve több pénzintézettel is terveznek hasonlót.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com