Határidőig Oroszországban kell lokalizálniuk a közösségi hálózatoknak orosz felhasználóik adatait

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A Facebooknak, a Twitternek és más közösségi hálózatoknak július 1-jéig be kell számolniuk arról, hogy az orosz felhasználóik adatbázisát Oroszországban lokalizálták (ott működő szervereken tárolják) - jelentette ki Milos Vagner, az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) helyettes vezetője a hatóság szerdai vezetőségi tanácskozásán.Vagner szerint a határidő elmulasztása esetén a cégek akár 18 millió rubeles (jelenlegi árfolyamon több mint 70 millió forintos) bírságra is számíthatnak. Közölte, hogy a vonatkozó törvény alapján már több mint 600 cég tárolja felhasználóinak személyes adatait Oroszországban.

    
A Roszkomnadzor áprilisi tájékoztatása szerint a Google, a Twitter, a Facebook és a WhatsApp tulajdonosai május végéig kaptak haladékot arra, hogy válaszoljanak a felhasználói adatbázisok oroszországi lokalizálására vonatkozó korábbi kérésre. Az Apple ennek még 2016-ban, a Microsoft pedig 2019-ben eleget tett, de hasonlóképp járt el az LG, a Samsung, a PayPal, a Booking és mások is.
   

Vagner elmondta, hogy a Facebookot és a Twittert 2020 februárjában 4 millió rubeles bírsággal sújtották az oroszországi lokalizálás elmulasztása miatt. A Facebook fizetett, a Twitter azonban fellebbezett. A Roszkomnadzor mások mellett felszólította ezt a két vállalatot, hogy tevékenységüket hozzák összhangba a jogszabályokkal, és hogy erről július 1-jéig adjanak részletes tájékoztatást.
    

A Facebookot és a Twittert egyébként már 2019-ben megbírságolták, akkor még csak 3-3 ezer rubelre. A közigazgatási törvény 2019 decemberében történt módosítása alapján azonban már 1-18 millió rubellel sújthatók az adatlokalizálási kötelezettség megszegői. A törvény megszegése miatt a LinkedInhez való hozzáférést blokkolták Oroszországban. Az orosz felhasználók adatainak lokalizálásáról a Facebookkal és a Twitterrel 2015 óta tárgyal a Roszkomnadzor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com