Internetes agresszió miatt feljelentést tett a honvédelmi miniszter

Internetes agresszió miatt feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen a honvédelmi miniszter. Ezt maga Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte pénteken a Facebook-oldalán.Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalára feltöltött videójában azt mondta: a feljelentést nem azért tette meg, mert megsértve érezné magát vagy nem viselné el az internetes agressziót, hanem azért, mert "egy normális, egymásra figyelő és egymással értelmes párbeszédben élő országban érdemes élni".

"Ezért felelősséget is érzek, és fontosnak tartom azt, hogy állítsuk meg azt az áradó gyűlöletet, amit az elmúlt egy évben a Tisza nevű politikai blöff ránk szabadított" - fogalmazott a tárcavezető.

Hangsúlyozta, hogy egyértelműen kapcsolható a Tisza megjelenése ahhoz a féktelen gyűlölethullámhoz, amely nem szolgálja Magyarország érdekét; ez nem szolgálja a közösségünk érdekét, és ezért megálljt kell ennek parancsolni.

"Ezért feljelentést tettem, hiszen nem hagyhatjuk, hogy hazánkat elárassza a tiszás gyűlöletcunami" - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com