Kiberkoordinátor: a magyarok több mint fele nem érzi biztonságosnak az internetet

Egy nemrégiben készült felmérés szerint a magyarok 59 százaléka nem érzi biztonságosnak az internetet, sőt, egy jelentős részük nem akar online vásárolni - mondta Rajnai Zoltán, Magyarország kiberkoordinátora szerda reggel az M1 aktuális csatornán.A szakember szerint Észak-Európában a megkérdezettek majdnem 80 százaléka úgy nyilatkozott, mindennap vásárol az interneten. Az adatokból arra lehet következtetni, hogy Magyarországon nem fektetnek elég nagy hangsúlyt a biztonságtudatosságra, illetve nem tudják hatékonyan követni a technológia fejlődését.

    
Felidézte, a kormány elfogadta a digitális gyermekvédelmi stratégiát, amely már óvodás kortól kezdve próbálja felkészíteni a célcsoportot a technológia tudatos felhasználására. Ugyanakkor a most tanuló vagy már tanító pedagógusok felkészítésére is nagy figyelmet kell fordítani - tette hozzá. Rajnai Zoltán kitért arra is, hogy miközben a fiatalok folyamatosan használják az okostelefonjukat, az eszközöket nem látják el megfelelő védelemmel, vagyis nem töltenek le vírusirtókat. Pedig a telefonoknál is ugyanolyan körültekintően kell eljárni, mint a számítógépek esetében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com