Kormányzati fellépést követel a Facebook ellen a Mi Hazánk

Kormányzati fellépést követel a digitális cenzúra ellen a Mi Hazánk Mozgalom azt követően, hogy a Facebook letiltotta a párt profilját - jelentette ki a Mi Hazánk elnökhelyettese szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.Dúró Dóra szerint az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott digitális munkacsoportnak kellene kidolgoznia a magyar állampolgárok védelmét szolgáló szabályozást. A tiltás annál is inkább elfogadhatatlan, mert a Facebook egy bejegyzett, törvényesen működő párt oldalát tiltotta le egy bejelentett, az október 23-i rendezvényüket hirdető plakát miatt - mondta.

    
Megjegyezte, jellemző, hogy a tiltás éppen akkor történt, amikor országszerte megnőtt a párt iránti érdeklődés, és szeptemberhez képest 101 százalékkal emelkedett az oldal kedvelőinek száma. Dúró Dóra  hozzátette, a Facebook már az európai parlamenti választások alkalmával is beavatkozott a magyar közéletbe azzal, hogy indoklás nélkül törölték Toroczkai Lászlónak, a párt elnökének közösségi oldalát. Egy lakossági fórum meghívójáért is tiltást kaptak már, de a "Magyarország a magyaroké" mondatért is tiltást járt - fűzte hozzá.
    

A politikus szerint a jogállamiságot szisztematikusan semmibe vevő cenzúra világszerte tiltja a jobboldali, keresztény tartalmakat. Nem lehet véleményt nyilvánítani a Facebookon a Mi Hazánk olyan, markáns programpontjait érintő témákról, mint a cigányság népességrobbanása, a szegregáció, a "cigánybűnözés", a szibériai bérrabtartás, a halálbüntetés, az LMBTQ-propaganda tiltása, a genderlobbi vagy a fehérellenes rasszizmus - sorolta.
    

Dúró Dóra kijelentette: ebben a helyzetben a magyar jogszabályoknak kell gátat vetniük "a Facebook balliberális véleménydiktatúrájának", a kormány nem halogathatja tovább a szembeszállást a multinacionális techcégek túlhatalmával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com