Leállítja tevékenységét Kínában a Microsoft LinkedIn nevű álláskereső oldala

Leállítja tevékenységét Kínában a Microsoft LinkedIn nevű, álláskereső és fejvadász közösségi hálózata - jelentette be a cég a weboldalán közzétett bejegyzésben. Az indoklás szerint a működési környezet egyre komolyabb kihívásokkal járt.A South China Morning Post című hongkongi lap internetes kiadásában megjelent cikk szerint a vállalatot évek óta súlyos bírálatok érték amiatt, mert az oldal kínai verziójában cenzúrázta a politikailag érzékeny tartalmakat, illetve letiltott egyes, Pekingre nézve sértőnek ítélt fiókokat.

A múlt hónapban több olyan amerikai újságíró LinkedIn oldala vált elérhetetlenné a kínai felhasználók számára, akik a kínai vezetés számra érzékeny témákról írtak.
    

A LinkedIn 2014 óta volt jelen a kínai interneten, ahol a vállalat közlése szerint több mint 54 millió követővel rendelkezett. A portál egyike volt az utolsó, jelentősebb amerikai közösségi médiavállalatoknak, amelyeknek a működését még engedélyezték Kínában. A Facebook, a Google, a Twitter és a Youtube például már évek óta nem elérhető a kínai interneten.
    

Mohak Shroff, a LinkedIn mérnöki részlegének rangidős alelnöke a vállalat csütörtöki közleményében úgy fogalmazott: "miközben sikeresen segítettünk a kínai felhasználóinknak állásokat és gazdasági lehetőségeket találni, megosztások és a tájékoztatás inkább közösségi jellegű területein nem tudtunk azonos szintű sikereket elérni". Rámutatott továbbá: a működési környezet egyre nagyobb kihívásokkal jár, miközben a vállalat egyre jelentősebb megfelelési követelményekkel néz szembe Kínában.
   

Márciusban a LinkedIn felfüggesztette az új felhasználók regisztrációját a kínai oldalán arra hivatkozva, hogy igyekszik megfelelni a kínai törvényi előírásoknak. Ezt követően májusban a kínai kiberhatóság egy átfogó ellenőrzést követően több mint száz másik mobilalkalmazás között a LinkedInt is megvádolta azzal, hogy illegális módon gyűjt és használ fel személyes adatokat.
    

A vállalat bejelentette, hogy egy olyan, egyedülállóan Kínára szabott szolgáltatást indít el még az idén, mely nem tartalmaz közösségi hírfolyamot, és nem teszi lehetővé bejegyzések vagy cikkek megosztását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com