Leállt a Google Kínában

A világ legnagyobb internetes keresője a Google bejelentette, hogy jelentős visszaesésük volt az adatforgalomban Kínában.


Az ok az, hogy blokkolták a Google-programokhoz való hozzáférést. A cég adatforgalmát világszerte figyelő Google Transparency Report jelentése szerint a cég összes szolgáltatása elérhetetlenné vált Kínában.



A Greatfire cég, aki a kínai netet figyeli, azt mondta, hogy a Google oldalai és a keresője elérhetetlenné váltak teljesen.

A Google szóvivője a Computerworldnek azt nyilatkozta, hogy a hiba nem az ő szolgáltatásukban van, így elképzelhető, hogy a kínai vezetés tette elérhetetlenné a cég szolgáltatásait, de ez nem az első ilyen eset volt már velük szemben Kínában.

A google másfél-két éve tárgyal a kínai kormánnyal a kommunista vezetés cenzúrapolitikája miatt.

2010-ben a Google bejelentette, hogy nem hajlandók cenzúrázni a keresőjüket a kínai piac miatt, ezért a kínai érdekeltségeik nagyrészét átrakták Hong Kongba.

Eddig Kína az egyetlen egy ország a világon aki totális internet cenzúrát folytat. De a múlt hetekben felreppent a hír, hogy Orbán Viktor és a kormányunk hasonló szigort akar majd itthon is bevezetni.

Hozzászólások

Ezekre a dolgokra kerestünk rá 2025-ben

Ezekre a dolgokra kerestünk rá 2025-ben

Megjelent a Google Year in Search kimutatás.

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

http://ujhazak.com