NAIH: a Facebooknak írásbeli garanciát kell adnia az adatok védelmére

A Facebooknak írásbeli garanciát kell adnia arra, hogy nem adja ki a felhasználók beszélgetéseit harmadik félnek, ha ez nem történik meg, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) ideiglenes intézkedésként megtiltja az adatok kiadását - közölte Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke csütörtökön az MTI-vel.A Facebook kedden elismerte, hogy korábban - állítása szerint a felhasználók engedélyével - lehallgatott beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített. A cég jelezte: felhagyott a gyakorlattal, hogy a beszélgetésekről készült hangfelvételeket megbízottjaival meghallgattatja. A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint a felvételeket mesterséges intelligencia segítségével számítógépek alakították át írott szöveggé. A Facebook ezután alvállalkozók százainak fizetett azért, hogy a leiratok pontosságát ellenőrizzék, amihez meg kellett hallgatniuk az anonimizált felvételeket - írták.

   
Péterfalvi Attila az MTI-nek ezzel kapcsolatban elmondta: a NAIH méltányolja, hogy a Facebook felfüggesztette a hanganyagok elemzését, ugyanakkor írásbeli garanciát várnak a cégtől, hogy nem továbbítja harmadik félnek a beszélgetések hanganyagát. Hozzátette: mivel a Facebook európai központja Írországban van, az ír adatvédelmi hatóság vizsgálja ki az ügyet, és ebben a NAIH is részt fog venni.
    

Ugyanakkor ha a hatóság úgy ítéli meg, hogy a Facebook által vállalt garanciák nem biztosítanak kellő védelmet, a NAIH élni fog a GDPR-ban, az EU adatvédelmi rendeletében rögzített hatáskörével, és Magyarország területén meg fogja tiltani az adatkezelést, azaz a beszélgetések kiadását - közölte. Péterfalvi Attila jelezte: a magyar hatósághoz még nem érkezett panaszbeadvány az ügyben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com