NFM: majdnem negyedmillió háztartásban már elérhető a szupergyors internet (2. rész)

Mintegy 230 ezer háztartásban már elérhető a szupergyors internet a szolgáltatók önerőből finanszírozott beruházásainak köszönhetően, csaknem 60 milliárd forint költségvetési és uniós forrásból pedig még az idén megkezdődik a hálózatfejlesztés az ország minden részén - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szombati sajtótájékoztatóján a fővárosban. Az államtitkár elmondta, hogy az ország 143 járásában a következő hónapokban, Közép-Magyarországon pedig ősszel kezdődhet meg a hálózatfejlesztési munka, így az Európai Digitális Menetrend 2020-as céldátumánál Magyarországon lényegesen hamarabb, 2018 végére mindenhol lesz legalább 30 mbit/s sebességű internetkapcsolat. Hozzátette, hogy a Szupergyors Internet Program eredményeképp létrejövő, vezetékes és hálózati megoldásokat ötvöző hálózati infrastruktúra a háztartások internet-hozzáférésének biztosításán túl a vállalkozások versenyképességének is alapja.


A jövő a hétköznapi és a gazdasági életben is digitalizációról szól, ezért a kormány minden magyarországi háztartás, vállalkozás és intézmény számára biztosítja a korszerű internet-hozzáférést a vezetékes - elsősorban optikai - hálózat, valamint a mobil technológia kiépítésével - fogalmazott Kara Ákos. A sajtótájékoztatón Deutsch Tamás Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos azt mondta, hogy a 150 milliárd forintos - kormányzati és uniós forrásból, valamint a szolgáltatók önerős beruházásaiból megvalósuló - hálózatfejlesztési program mellett 2018-ra tovább csökken az internet áfája, befejeződik a teljes oktatási rendszer digitális átalakítása és a wifi-hálózat országos fejlesztése.


Ennek eredményeképp minden tanteremben elérhető lesz a világháló, az ország valamennyi településén létesül legalább egy szélessávú wifi-elérési pont, az országszerte induló térítésmentes képzésekkel pedig javulhatnak a lakosság a digitális kompetenciái és ezzel az elhelyezkedés esélyei is a munkaerőpiacon - hangsúlyozta a miniszterelnöki biztos. Hozzátette, hogy folyamatosan fejlesztik a mobilinternet-hálózatot is, ennek köszönhetően a magyarországi rendszer az elmúlt három évben a világ legjobbjai közé került.


Deutsch Tamás közölte azt is, hogy a következő hetekben megjelenik a szolgáltatók kínálatában a kedvező árú Digitális Jólét Alapcsomag, a jövőben pedig várhatóan még olcsóbbak lesznek az előfizetések a szolgáltatók versenyének köszönhetően. A miniszterelnöki biztos szerint 2018-ra a magyarországi internethálózat lehet a legkorszerűbb Európában és megkezdődhet az 5G technológia szélesebb körű felhasználása, valamint az akár 1 gigabites hálózati kapcsolatok kiépítése is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com