Romániában a háztartások 78 százaléka rendelkezett tavaly internetkapcsolattal

Romániában tavaly a háztartások 78 százaléka rendelkezett internetkapcsolattal, ami 2,5 százalékpontos növekedésnek felel meg a 2019-es évhez mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.Ugyanakkor továbbra is lényeges lemaradás van a városok és a vidék között, hiszen városokban a háztartások internet lefedettsége eléri a 84,8 százalékot, míg vidéken ez az arány csak 69,7 százalék. Vidéken a háztartások 30,3 százaléka nem rendelkezik internettel.

  
Tavaly a világhálót használók aránya a 16-74 éves korosztályban elérte a 85,9 százalékot, ami 3,6 százalékpontos növekedés 2019-hez képest. Az idősebb korosztályok körében az internet használata alacsonyabb a fiatalabbakhoz képest, így a 16-34 évesek 96,6 százaléka használt már internetet, míg az 55-74 évesek körében ez az arány 65,4 százalék.
   

Romániában a koronavírus-járvány miatt már hónapok óta be vannak zárva az iskolák, az oktatás kizárólag online zajlik, a hatóságok most fontolgatják, hogy a második félév kezdetétől, február első felétől, ismét megnyissák az iskolákat. Román szakemberek többször is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az online oktatásból sokan kimaradnak és a vidéken élő, hátrányos helyzetű diákok még jobban lemaradnak a tananyag elsajátításában társaikhoz képest.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com