Törölték a KIM által kifogásolt, pedofil tartalmú honlapot

Törölték azt a fiatalkorú magyar lányok fotóival vélhetően visszaélő honlapot, amely miatt vizsgálatot kezdeményezett a hatóságoknál a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), a tárca ettől függetlenül az Országos Rendőr-főkapitánysághoz fordul.

sidAz MTI megkeresésére a tárca csütörtökön közölte, tudomásuk van arról, hogy a weboldal már nem elérhető, ettől függetlenül levélben fordultak az Országos Rendőr-főkapitánysághoz, és annak kivizsgálását kérik, hogy történt-e bűncselekmény, és ha igen, a büntetőeljárás megindítását kérik.

Balatoni Monika, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján közölte, a két napja a gyerekeket érő iskolai és internetes zaklatás visszaszorítása érdekében indult, Az internet nem felejt elnevezésű program készítői olyan weboldalt találtak a világhálón, amelyen csak fiatalkorú magyar lányok valamilyen közösségi oldalon közzétett és onnan lementett fényképei találhatók.

Az államtitkár által szerdán megnevezett honlapon közzétett képek - szavai szerint - erősen szexuális tartalmúak. Az érintettek teljes nevét, életkorát, valamint közösségi profiljának közvetlen elérhetőségét is közzétették. A szexuális tartalmú képeket feltételezhetően az érintettek tudta nélkül, gyakorlatilag ellopták az említett oldal szerkesztői, vagy a lányok fotóit az oldal felhívására küldték be. Az említett oldalon több 14 évesnél fiatalabb lány fotóját is közzétették.

Balatoni Monika közölte, személyes adattal visszaélés, ha olyan adatokat tesznek mindenki által hozzáférhetővé, amelyeket eredetileg csak az érintett által engedélyezett ismerős kör érhetett el. Szerdai sajtótájékoztatón az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy ha valaki ehhez hasonló weboldalt talál, akkor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Internet Hotline oldalán tehet - akár névtelenül is - bejelentést.

MTI

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com