Torrenteztél? Lehet százezres bírságot kapsz! Utca házszámra megmondják honnan töltöttél.

Az internetezők azt hiszik, ha torrenten leszednek egy filmet, az után nem kell fizetniük semmit.


Ennek szögesen ellentmond az alábbi történet.

torrentFizetési felszólítást kaptak egy film illegális letöltése miatt lengyel internetezők.

Napokkal ezelőtt közel 400 lengyel internetezőnek küldött fizetési felszólítást engedély nélküli filmletöltés miatt egy szerzői jogok védelmével foglalkozó német cég egy lengyel producer megbízásából.

A Fekete csütörtök című filmet Antoni Krauze rendezte, és 2011 februárjában kezdték vetíteni a lengyel mozikban.

Szinte dokumentarista hűséggel mutatja be az 1970-es lengyel tengermelléki munkásfelkelést.

A Baseprotect német cég az IP-címek alapján megállapította, hogy a netezők a uTorrent program segítségével töltötték le a filmet.

Egy ügyvédi iroda megegyezést ajánlott az internetes kalózoknak: ha befizetnek 550 zlotyt (40 ezer forint), nem kezdeményez bírósági eljárást ellenük. A netezőktől befolyó összegen az ügyvédi iroda 50, a német cég és a producer 25-25 százalék arányban osztozik – adta hírül a Gazeta Wyborcza című lengyel lap.

Az ügy valósággal sokkolta az érintetteket. Különösen azon döbbentek meg, hogy az ügyvédi iroda honnan tudja a lakcímüket.


Az illetékes ügyészség közölte, hogy a német cég hozzájuk fordult a személyes adatok ügyében, az ügyészség pedig az internet-szolgáltatókhoz továbbította a kérést. "Ez teljesen legális" – szögezte le az ügyészség illetékese.

Ha a felszólított netező nem fizeti be a megadott határidőre a kért összeget, az ügyészség eljárást indít. Ez esetben a büntetés elérheti a 2000 zlotyt (144 ezer forint) is. Az ügyvédi iroda közölte, hogy nem állnak meg a 3-400-nál, tovább folytatják a levelek kiküldését, sőt további lengyel filmek illegális letöltését is vizsgálják.

Tehát aki illegálisan filmet tölt le a neten, az számíthat arra, hogy egyszer egy nagyösszegű csekkel csenget majd a postás, melyet kénytelenek leszünk befizetni.

A jelenkori internetezési szokásokat ismerve, egy-egy család büntetése akár a több millió forintos tételt is elérheti majd hazánkban.

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com