A klímaváltozás miatt több tíz hektárnyi idős kocsányos tölgy száradt ki Gemencen

A klímaváltozás okozta kihívásokról, köztük a vízhiányról és az abból fakadó változó erdőgazdálkodásról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Fodermayer Vilmossal, a Gemenc Zrt. vezérigazgató-helyettesével a Kék bolygó című podcast hétfőn közzétett legújabb adásában, amely a YouTube videómegosztó portálon és már a TikTokon is elérhető.Az okleveles erdőmérnök és vadgazdálkodási szakmérnök elmondta, hogy az olyan vízállások, mint az idei is volt, kedvezőek a területre nézve, mert friss vízzel töltődnek fel az árterek, a rétek, és segítséget nyújt a halfajoknak is.

Az ilyen vízállásokból szerinte évente két-három lenne az ideális, de a valóságban a klímaváltozás miatt ennél sokkal rapszodikusabban alakul a vízutánpótlás. Példaként említette, hogy az idei árhullám is már későn érkezett az élővilág, főként a gázlómadarak számára.

Nem ritka, hogy a vízüggyel egyeztetve a Sió-csatorna vizét is a területekre juttatják szivattyúk segítségével, így töltötték fel például idén nyáron a Tolnai-holtágat is - jelezte.

Áder János a vízhiányra kitérve felidézte, a korábbi adásban Bíró Tiborral, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének igazgatójával arról beszélgettek, hogy a Homokhátságon a Tisza esetében milyen problémát jelent a talajsüllyedés és a rétegvizek leszívása okozta szárazodás.

Fodermayer Vilmos elmondta, hogy ez a jelenség a Gemencben is fennáll; példaként említette, hogy a 2022-es aszályos év után a 90-110 éves kocsányos tölgyek kritikus száradásnak indultak több tíz hektárnyi területen. Ezeknek a fáknak a gyökérzete már nem tud megújulni és a talajvízcsökkenés után menni.

Kifejtette: az erdész szakma elindult a Balkán felé, és onnan próbálnak a Homokhátság és az alföldi fenyőszáradásos problémákra megoldást találni. Gemenc tekintetében ez egy ideig még nem jöhet szóba, de a dombvidéki vagy akár a középhegységi területeken egyértelműen ez lesz a jövő útja, ha a mostani klímamodelleket veszik alapul.

"Abban bízunk, hogy a mostani erdősítés során - ami sokkal rosszabb hidrológiai viszonyok között történik - a csemeték sokkal alkalmazkodóbbak" - fogalmazott.

Fodermayer Vilmos rámutatott arra, hogy mindig voltak kritikus környezeti tényezők, amelyekhez a fafajok az évszázadok során alkalmazkodni tudtak, és hozzátette, bízik abban, hogy ez a jövőben sem lesz másként.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com