Áder János a vízvisszatartó vízgazdálkodásról beszélgetett új podcastjában

A vízvisszatartó vízgazdálkodásról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Lovas Attilával, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatójával Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely már a legnépszerűbb videomegosztó oldalon is megtekinthető.Lovas Attila a műsorban elmondta, hogy az idei aszály nagyobb volt, mint bármikor. Megpróbáltak felkészülni arra, hogy a vízvisszatartás "üzemszerű lehetőség legyen", ami azt jelenti, hogy a "káros" vizet vezessék el, de amúgy minden vizet lehetőség szerint tartsanak vissza - magyarázta a szakember, példaként említve, hogy belvízcsatorna-rendszereik kétmillió köbméter vizet képesek visszatartani. Ismertetése szerint a Körösön és a Tiszán lévő vízlépcsőkkel az idei aszály elejére mintegy 340 millió köbméter vizet tartottak vissza.
    

Áder János megjegyezte: az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítása és fenntartása miatt ez a tevékenység komoly odafigyelést, szaktudást és előrelátást is igényel. A volt államfő szólt arról is: a monitoringrendszernek nagy szerepe volt abban, hogy ez a "betárazás" tavasszal elkezdődött. Lovas Attila arról beszélt, hogy ebben a rendszerben az aszálynak ugyanolyan fokozatai vannak, mint az árvíznek.
    

Áder János azon felvetésére, hogy napirendre kell-e venni egy csongrádi vízlépcső, tározó megépítését, Lovas Attila azt válaszolta, hogy minden lehetőséget meg kell vizsgálni, érdemes komplex rendszerben gondolkodni és - mint rámutatott - a vizet mindenhol kivezetni, ahol lehet. "A mesterséges és természetes megoldások integrációjával kell a minél nagyobb mértékű vízvisszatartást megvalósítani Magyarországon" - hangsúlyozta a vízügyi szakember.
    

Azt mondta, ha az ország növelni akarja az öntözött területeket, a rendelkezésre álló vízkészleteket is növelni kell. Idén a Tisza-völgyben több vizet tartottak vissza, mint amennyi érkezett - jelezte. Áder János kérdésére az igazgató azt mondta, hogy hasznosítani kellene azt az 530 millió köbméternyi vizet is, amely a szennyvíz megtisztításával jön létre.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com