Áder János: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként

Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként - mondta Áder János volt köztársasági elnök hétfőn közzétett Kék bolygó című podcastjának legújabb, a YouTube videómegosztó portálon is elérhető adásában.A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a műsorban az Agroloop Hungary Kft. rovarfehérje előállító cég üzemcsarnokában beszélgetett Percze Rajmond társalapító-ügyvezetővel arról, hogy miként lehetne rovarfehérjék használatával a hazai és az európai élelmiszerellátási láncot takarmányoldalon fenntarthatóbbá tenni.

A cégvezető közölte, hogy ők a fekete katonalégy lárvákat haszonállatként tartják, ebből kifolyólag csak takarmányipari minősítésű anyaggal etethetik, holott az iparágnak az a célja, hogy minél alacsonyabb minőségű alapanyagokkal dolgozzon, mert a rovarok képesek gyakorlatilag minden szerves anyagot megenni és feldolgozni.

Úgy vélte, az iparágnak a következő nagy lépés az lenne, ha élelmiszermaradékkal etetnék a lárvákat.

Áder János erre reagálva elmondta: Magyarországon az élelmiszer 30 százalékát kidobják, az Európai Unióban még rosszabb az arány, vagyis alapanyag lenne bőven. Rámutatott, hogy a következő cél, hogy ne csak malomipari vagy söripari mellékterméket, hanem a kidobott élelmiszert is alapanyagként hasznosítsák, így abból hulladéklerakóba kerülve nem üvegházhatású gáz, metán képződne.

A volt köztársasági elnök kiemelte, hogy erre ma a jogszabályok nem adnak lehetőséget, ezért azokat előbb vagy utóbb meg kell teremteni, ehhez egyfajta lobbizásra is szükség lesz majd az Európai Uniónál.

Percze Rajmond elmondta, hogy a fekete katonalégy egy alapvetően trópusi égövben őshonos rovar, amely az életének az első negyedében, 12-14 nap alatt beviszi a testébe az összes kalóriát, amire szüksége van az életének a további részére, ami nagyjából 45 nap. Ez adja azt a gazdasági racionalitást, hogy haszonállatként tartani, alacsony minőségű, de takarmány minősítésű anyagokkal etetni, majd feldolgozva gazdag fehérjeforrásként lehet állatokkal megetetni.

Az ügyvezető jelezte, hogy az üzemben kétmilliárd egyedet tartanak 12 napig, s naponta 120 tonna alapanyaggal etetik. A külföldről vásárolt lárvákból 12 nap után nagyjából 30 tonna élőlárva lesz, amiből naponta körülbelül 10 tonna takarmányipari alapanyagot tudnak előállítani: nyolc tonna fehérjelisztet, két tonna zsírt, a lárvák maradékából és ürülékéből pedig napi 30 tonna kiváló minőségű talajjavítót állítanak elő.

Áder János megjegyezte, hogy az Agroloopnak ezzel a technológiával "nem egy legyet, nem is két legyet, hanem öt legyet sikerül ütni egy csapásra". Először is hasznosítanak olyan élelmiszeripari melléktermékeket, amelyek feldolgozása sok esetben nincs környezetbarát módon megoldva, másodszor a rovarok segítségével prémium minőségű állati takarmányadalék készül, harmadszor talajjavító lesz a rovar üledékéből, negyedszer sokkal kevesebb energia és kevesebb víz felhasználásával történik a gyártási folyamat, mint a hagyományos takarmányok előállításakor, és ötödször nagyobb mennyiségben ki tudják majd később váltani a szóját, amit Magyarország jórészt importál - sorolta.

Percze Rajmond az utolsó ponthoz kiegészítésként megemlítette, hogy a rovariparág még nagyon fiatal, funkcionális takarmányi alapanyag, amit előállítanak és jelenleg a szója kihagyhatatlan alkotóeleme a takarmányozásnak. Azonban ha az iparág megfelelő ütemben tud nőni, akkor egyre nagyobb részét tudja az egyébként konvencionális alapanyag forrásoknak helyettesíteni - fűzte hozzá.

Jelezte, hogy fél éve indult az üzemük és ugyan még nem érték el a 100 százalékos kapacitáskihasználást, de a következő hónapokban elérhetik. Reményét fejezte ki, hogy a kereslet még nagyobb felfutásával megindulhat a gyártás bővülése, elsősorban Magyarországon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com