Áder János: az innovációk vonzóbbá teszik az agráriumot a fiatalok számára

A mezőgazdaságot digitális eszközökkel fejlesztő AgroVIR Kft.-t mutatta be Áder János korábbi köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.A volt államfő arra hívta fel a figyelmet: egy évszázada még a társadalom 70 százaléka a mezőgazdaságban dolgozott, míg ez az arány ma már csak 5 százalék. A Föld akkor 2 milliárdos összlakossága a négyszeresére nőtt, eközben a termőföld egyre rosszabb minőségű, a felhasználható víz pedig egyre kevesebb.

    
Maróti Miklós, az AgroVIR ügyvezetője rámutatott: változnak a fogyasztási szokások is, egyre több húst, tejterméket fogyasztanak az emberek, ám az állattenyésztés is növeli a környezetterhelést. Ebben a komplex helyzetben a szoftverfejlesztő cég egy integrált, teljes körű, adatalapú, innovatív döntéstámogatással segíti a termelőket.
   

Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke megjegyezte: az uniós előírások, a jövedelmezőség és fenntarthatóság szempontjai egyre bonyolultabbá teszik az agrárágazatban a döntések meghozatalát, ehhez sokszor már nem elég "egy kockás papíron számolgatni". Maróti Miklós azt mondta: sok esetben egy mezőgazdasági termelő bonyolultabb környezetben dolgozik, mint egy pénzintézet. Van, amikor 800 változót kell figyelni egy jó döntéshez. Ma már robottraktorok, robotfejőgépek is működnek Magyarországon, ám az évezredes technikákon nehéz változtatni és bizonytalan, mi lesz a következmény. Az AgroVIR szoftvereivel hiánytalanul leképezik egy cég virtuális mását, így lehet jó döntéseket hozni.
   

A vállalat adatalapú megközelítésben vizsgálja a problémákat. Mindent mérni kell, konkrét számokból lehet a megfelelő következtetéseket levonni - tette hozzá. Maróti Miklós elmondta: az AgroVIR számos más európai és Európán kívüli ország agrártermelőinek segít szoftverekkel, de kapcsolatban áll a világ legnagyobb, amerikai székhelyű mezőgazdasági gépgyártó cégével is. A termelők, ügyfelek problémái, ötletei segítik a vállalkozást.
   

Áder János kérdésére a cégvezető kijelentette: az új megoldások, innovációk vonzóbbá teszik az ágazatot a fiataloknak. Az AgroVIR Kft. részt vesz a 2021 után idén másodszor sorra kerülő Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón. A rendezvény szeptember 27-étől október 1-jéig zajlik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com