Áder János: elengedhetetlen az alkalmazkodás a megváltozott klímához és hidrológiai viszonyokhoz

Elengedhetetlen a megváltozott klímához és hidrológiai viszonyokhoz való alkalmazkodás - hangoztatta Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, korábbi köztársasági elnök az ENSZ klímaváltozási keretegyezménye részes államainak csúcstalálkozójához (COP 28) kapcsolódó Víz és Klímaügyi Vezetők tanácskozásán, pénteken.A Dubajban zajló klímacsúcs kísérő rendezvényét Áder János Budapestről, online követte és hozzászólásában azt mondta, a testület korábban megfogalmazott célkitűzései helyesek voltak. A klímaváltozás hatásainak 80 százalékát a vízen keresztül érezzük, helyes volt annak tudatosítása, hogy a klíma, a meteorológiai és vízadatbázisok összekapcsolására és egy globális vízügyi információs rendszerre van szükség.
    

Áder János szerint nem is lehetne aktuálisabb a testület munkája: a Kopernikusz Intézet legutóbbi jelentése szerint ugyanis november 17. volt az első alkalom, hogy az iparosodás utáni időszakban a földfelszín hőmérsékletemelkedése elérte a 2 Celsius-fokot. Mindaz, amit korábban célként megfogalmaztak, megerősíti, hogy az alkalmazkodás elkerülhetetlen a megváltozott klíma- és hidrológiai viszonyokhoz - emelte ki Áder János.
    

A Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke hozzászólásában kiemelte magyar kollégája, Kőrösi Csaba munkáját, aki szakértőként segítette őt köztársasági elnöki hivatali évei alatt. Elmondása szerint Kőrösi Csaba akkor sem fordított hátat a témának, miután megválasztották az ENSZ-közgyűlés elnökének, a klímaváltozás témáját az ENSZ gondolkodásának középpontjába emelte. Kőrösi Csabának "oroszlánrésze volt" abban is, hogy a tavaszi ENSZ-közgyűlés keretében összehívott vízügyi konferencia sikeres volt - mondta.
    

Kőrösi Csaba mától a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány stratégiai igazgatójaként dolgozik - tette hozzá Áder János, aki a COP28 klímakonferencia résztvevőit meginvitálta a várhatóan két év múlva Budapesten rendezendő Fenntarthatósági expóra. Az MTI-hez eljuttatott háttéranyag szerint a COP28-on a víz- és az éghajlatügyi vezetők - köztük Áder János - arra kérik az országokat, hogy működjenek együtt a víz- és éghajlatügyi szakpolitikák összehangolása érdekében, nyújtsanak egymásnak kölcsönös támogatást az adatok, tapasztalatok és ötletek megosztása révén, a víz kérdését az UNFCCC (az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezménye)  valamennyi jelenlegi és releváns munkaprogramjába építsék be a különböző léptékekben, valamint országosan a nemzeti szinten meghatározott hozzájárulásokban.
    

A víz- és az éghajlatügyi vezetők felhívásukban sürgetik a kormányokat, hogy ébredjenek rá, hogy a víz az éghajlatváltozási megoldások része. A vezetők hangsúlyozzák annak fontosságát, hogy a globális vízügyi információs szolgáltatások révén megértsük a víz és az éghajlatváltozás közötti mély összefüggéseket. Ebben a végső felhívásban a víz- és éghajlatügyi vezetők kulcsfontosságú elveket fogalmaztak meg a víznek az éghajlatváltozási megoldásokba való integrálása érdekében.
    

A felhívással azt szeretnék elérni, hogy a nemzeti víz- és éghajlatügyi szakpolitikák és intézkedések összhangban működjenek a globális éghajlati és vízügyi célok és célkitűzések elérése érdekében, minden szinten, a többoldalú folyamatok támogatásával. A víz- és éghajlatügyi vezetők felszólítják a nemzeti kormányokat, hogy a nemzetközi közösség támogatásával tegyenek meg három intézkedést. Hangolják össze szakpolitikákat: a vízkészletekkel való gazdálkodás és az éghajlati intézkedések összehangolása a nemzeti éghajlati és vízügyi célkitűzések elérésének támogatása érdekében, amelyek mellett mindannyian elköteleztük magunkat.


Valósuljon meg kölcsönös támogatás: a szakpolitikával és gyakorlattal kapcsolatos tapasztalatok és ötletek megosztása, valamint az elfogadott elvek és iránymutatások kidolgozása. A harmadik pont az érvényesítés: közös munka annak érdekében, hogy a víz témája beépüljön az UNFCCC valamennyi jelenlegi és releváns munkaprogramjába, valamint országos szinten a nemzeti szinten meghatározott hozzájárulásokba.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com