Áder János: Magyarország jelentős eredményeket ért el a klímaváltozás elleni küzdelemben

Noll Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Magyarország jelentős eredményeket ért el a klímaváltozás elleni küzdelemben - mondta Áder János köztársasági elnök kedden Bécsben, az R20 Austrian World Summit elnevezésű klímakonferencián, amelyen 30 országból 150 előadó vesz részt.A Hofburgban rendezett tanácskozáson megszólalók a valódi tettek fontosságát hangsúlyozták. "Gyors cselekvésre van szükség" - emelte ki többek között az R20 klímavédelmi szervezet vezetője, Arnold Schwarzenegger korábbi kaliforniai kormányzó.

    
Áder János arról beszélt, hogy Magyarország jelentős eredményeket ért el a klímaváltozás elleni küzdelemben. Az államfő a sikerek között említette, hogy hazánk azon 21 ország közé tartozik a világban, ahol 1990 óta úgy nőtt a bruttó hazai termék (GDP) 50 százalékkal, hogy közben a szén-dioxid-kibocsátás 32 százalékkal, az energiafelhasználás 15 százalékkal, az üvegházhatású gázok kibocsátása pedig 35 százalékkal csökkent. Ma Magyarországon az egy főre eső szén-dioxid-kibocsátás 40 százalékkal alacsonyabb, mint a klíma- és a környezetvédelem élharcosának tekintett Németországban.
    

Az érdemek között említette az államfő azt is, hogy Budapest és 23 magyar város is csatlakozott az Under 2 elnevezésű mozgalomhoz, amelyet Kalifornia kormányzója, Jerry Brown indított el; ők azt vállalták, hogy 1990-hez képest 2050-re legalább 80 százalékkal csökkentik szén-dioxid-kibocsátásukat. A jövőről szólva Áder János felhívta a figyelmet arra, hogy "ha 2030-ig megvalósítjuk azokat a beruházásokat, amelyekről korábban már döntöttünk, akkor 11 év múlva a magyarországi áramtermelés legalább 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz".
    

Az államfő a távlati terveket is ismertette; eszerint 2050-re Magyarország üveghatású gázkibocsátása csak annyi lesz, mint amennyit a magyarországi vegetáció fel tud venni, illetve semlegesíteni tud - ha Magyarország az eddigi lendülettel folytatja a klímaváltozás elleni küzdelmet. Emlékeztetett arra is: Magyarország a trianoni békeszerződéssel elveszítette erdeinek 84 százalékát; az elmúlt évszázad folyamatos erdőtelepítéseinek következtében azonban ma a magyarországi erdőterület nagysága kétszer akkora, mint száz évvel ezelőtt volt. A cél pedig az, hogy a következő években további erdőtelepítéseket hajtsunk végre, és 2050-ig még 30 százalékkal növeljük erdőterületeink nagyságát.
    

Áder János végezetül Gábor Dénes magyar származású Nobel-díjas tudós szavait ajánlotta a résztvevők figyelmébe: "Eddig az ember magával a természettel küzdött; mostantól a saját természetével kell megküzdenie". Az R20 bécsi találkozóján felszólalt António Guterres, az ENSZ-főtitkára. Világossá tette, hogy nincs vesztegetni való idő, éppen ezért azt várja a politikusoktól, hogy szeptemberben a New Yorkban megrendezendő klímakonferenciára hangzatos beszédek helyett konkrét tervekkel érkezzenek majd.


Alexander Van der Bellen osztrák államfő szerint eddig túl keveset tettünk az éghajlatváltozás megakadályozására, az idő pedig sürget, hiszen már a változás következményeivel is számolnunk kell. Greta Thunberg svéd aktivista pedig azt szorgalmazta, hogy a politikusok világosítsák fel az embereket a klímaváltozás következményeiről.
    

Az R20 célja ösztönözni és bemutatni az olyan regionális, alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek gyakorlati megoldásokat mutatnak fel a környezetvédelmi problémákra.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com