Áder János: még mindig nem tiltották be a leginkább környezetszennyező cianidos bányászati technológiát

A 2000-ben történt tiszai cianidszennyezés után tíz évvel az Európai Parlament elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében be kell tiltani a kontinensen a cianidos bányászati technológiát, a határozatból azonban nem lett jogszabály: még mindig használható a technológia, amely a legolcsóbb, de egyben a leginkább környezetszennyező - hangsúlyozta Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent új részében.A volt államfő a műsorába - amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztón is - Nagy Mariannt, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) laborvezetőjét hívta meg, aki 23 éve részt vett a kárelhárításban. A laborvezető egyetértett azzal, hogy a tiszai cianidszennyezés Csernobil után Európa második legnagyobb természeti katasztrófája volt.
    

Áder János felidézte, hogy 2000. január 30-án egy romániai aranybányánál gátszakadás történt, amelynek következtében 100 ezer köbméter cianidos zagy került a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. Hozzátette, hogy a tározót mindössze egy évvel korábban adták át, tehát súlyos tervezési, engedélyezési és működtetési hibáknak is állniuk kellett a háttérben a rendkívüli időjáráson túl.
    

A román hatóságok egy nappal később értesítették a magyar felet. Nagy Mariann ugyanakkor megjegyezte, hogy Nagybánya a testvérvárosa Szolnoknak, ezért az ottani polgármester már január 30-án éjszaka jelezte telefonon a problémát a magyar településvezetőnek. Ez komoly segítséget jelentett, mivel áradásos időszakban gyorsan terjed a szennyezés.
    

A korábbi köztársasági elnök közölte, hogy a cianid mennyisége a Szamosban több mint 320-szorosa volt a határértéknek és elismeréssel szólt a kárelhárításban részt vevők akkori tevékenységéről. Áder János az eredményeket ismertetve közölte, hogy a Tisza-tó 93 százalékába nem jutott be a szennyezés, 13 holtágat teljesen megmentettek, megóvták a felszín alatti vízbázist és senki sem halt bele a környezetpusztításba. Ugyanakkor 1250 tonna, vízfelszínen úszó haltetemet fogtak ki és semmisítettek meg. Hozzátette: madarak, emlősök is elpusztultak.
    

Magyarország perelte a szennyező román-ausztrál vállalatot, mintegy 30 milliárd forintra becsülve a kárát - idézte fel a volt államfő. Bár a pert az állam megnyerte, egy fillért sem kapott, mert a cég csődbe ment, Románia pedig nem állt helyt. Így "a szennyező fizet" uniós elvéből egyetlen fillér kártérítés sem következett Magyarországnak - hangsúlyozta Áder János.
    

Hozzáfűzte, hogy a környezetpusztítás miatt hosszabb időre fel kellett függeszteni a halászatot és a horgászatot, továbbá a turizmus is nagyon megsínylette a történteket.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com