Áder János: nem csak a problémákról, de a kedvezőtlen folyamatok visszafordításáról is érdemes beszélni

Nem csak a problémákról, de a kedvezőtlen folyamatok visszafordításáról is érdemes beszélni - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a 10. nemzetközi természetfotó- és filmfesztivál kapcsán a Kék bolygó című podcaston közzétett legújabb adásában.Áder János a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető beszélgetésben felhívta a figyelmet: május 15-től 18-ig ezúttal Veszprémben tarták a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivált.

Beszélgetőtársa, a filmfesztivál zsűrijének elnöke Gózon Ákos, az Élet és Tudomány, valamint a Természet Világa főszerkesztője elmondta: Veszprém új helyszín, eddig Gödöllőn volt a rendezvény.

Idén 45 országból neveztek pályázók. A filmeket négy kategóriába sorolják: lesznek nagy klasszikus természetfilmek, rövidfilmek, animáció és külön a Kárpát-medence értékeit bemutató filmek.

A természetfotókon belül is lesz nemzetközi és Kárpát-medencei kategória. A filmek 6 helyszínen láthatók Veszprémben, majd pedig a közmédiában és az interneten megtekinthető a program egy része, a díjazottak mindenképpen.

Gózon Ákos szerint a rendezvényen fiatalok, idősek, családok egyaránt találnak őket érdeklő programokat. A fesztiválon távoli nézőpontok is megjelennek, például egy indonéz filmben édesanya és gyermeke beszélget a jövőről, egy másik alkotás Svédország tájainak változását mutatja be egy magyar szemével.

Az esemény kiemelt témája a biodiverzivitás. A Hévízi tó élővilágának változását bemutató Dzsungel a víz alatt című alkotás nyomon követi, ahogy a külföldről érkező idegen élőlények elfoglalják az élőhelyet, ahogyan kialakul egy teljesen új életközösség a víz alatt, mintha egy új kontinensen járnánk - mondta a zsűri elnöke. Áder János fontosnak nevezte, hogy ezekről a folyamatokról jól dokumentált tudás maradjon fenn.

Gózon Ákos elmondta: bővül a természetfilmek gondolatvilága, megközelítési módja. A hagyományos természetfilm még elsősorban a szép látványra épített, ez azonban egyre inkább kiegészül oktatási céllal, figyelemfelhívó, megoldásokat kereső megközelítéssel. Az alkotók nemcsak leírják a táj változásait, de megpróbálnak megoldásokat is keresni.

Jó példa erre egy magyar film, amely természetes vizeink pusztulásának megállításáról szól. A magyarországi természetes állóvizek 80-90 százaléka az elmúlt 1-2 évtizedben eltűnt, kérdés, hogy ezt miként lehet megállítani.

Áder János kijelentette: rokonszenves a nézők számára, ha nemcsak a problémákról, ökológiai változások következményeiről van szó. "A dráma mellett jó, hogyha azt is meg tudjuk mutatni, hogy van-e mozgásterünk, tudunk-e ezen a helyzeten változtatni, tudjuk-e a romlást mérsékelni, vagy esetleg visszafordítani a kedvezőtlen folyamatokat" - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com