Az Európai Bizottság a zöld átmenetet és az ellenállóképességet javító partnerséget javasol ipari szerepelőkkel

Tíz új európai partnerség létrehozását javasolja az Európai Bizottság a tagállamok és az ipari szereplők között, hogy felgyorsuljon az átmenet a zöld, klímasemleges és digitális Európa felé, az európai ipar pedig ellenállóbb, versenyképesebb legyen - közölte az uniós bizottság kedden.A tájékoztatás szerint az unió közel 10 milliárd euró összegű finanszírozást fog erre a célra biztosítani, amelyet a partnerek legalább ezzel megegyező összegű beruházással egészítenek ki. Az együttes ráfordítás várhatóan további beruházásokat mozgósít majd, és hosszú távon kedvező hatást gyakorol a foglalkoztatásra, a környezetre és a társadalomra - írták.

    
Az ipari szereplőkkel tervezett partneri kapcsolat célja, hogy a köz- és magánforrások mozgósítása révén javítsák és felgyorsítsák az új innovatív megoldások kifejlesztését és térnyerését a különböző ágazatokban. A partnerség a köz- és a magánszféra szereplőinek széles köre előtt nyitva áll, mint például az iparvállalatok, az egyetemek, a kutatószervezetek, a helyi, regionális, nemzeti vagy nemzetközi közintézmények, valamint a civil társadalmi szervezetek, köztük alapítványok és nem kormányzati szervezetek előtt.
    

A javasolt intézményesített európai partnerségi kapcsolatok arra irányulnak, hogy az EU jobban felkészüljön és eredményesebben reagáljon a fertőző betegségekre; a tiszta légi közlekedés előmozdítása érdekében lendületet kapjon az alacsony szén-dioxid-kibocsátású légi járművek kifejlesztése, kiépüljön a tiszta hidrogéntechnológiák európai értéklánca, támogatásban részesüljön a megújuló biológiai nyersanyagok felhasználása, hogy Európa vezető szerepet játsszon a digitális technológiák és infrastruktúrák terén, hogy a vasúti közlekedés versenyképesebbé váljon, és Európa a jövőben is élen járjon a méréstani kutatás terén.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com