ÉKM: megérkeztek a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció eredményei

Négy nagyvárosban - Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden - 790 gépjármű állapotát mérték fel idén, a 29. alkalommal megrendezett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében szeptember 15. és 19. között - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.Az Európai Mobilitási Hét állandó kísérőprogramján a szakemberek összesen 790 gépjárművet - 456 személyautót, 296 kisteher-, 9 nehézteher-gépjárművet és 9 nyerges vontatót - ellenőriztek. A vizsgálatok során 133 esetében találkoztak problémával, ebből 84 esetben állapítottak meg valamilyen hiányosságot.

Az akció keretében végzett mérések során 54 gépjármű esetében volt szükség a műszaki vizsgára történő berendelésre és 38 esetben a gépjárművek többszörösen meghaladták a környezetvédelmi besorolásukban meghatározott károsanyag-kibocsátás felső határértékét. Ezeknek a gépjárműveknek időszakos műszaki vizsgálaton kell részt venniük - írták.

Kiemelték: az akció minden évben arra hívja fel a figyelmet, hogy nem elég, ha csak az időszakos műszaki vizsgálat alkalmával megfelelő a gépjármű állapota, azt folyamatosan fenn kell tartani.

"Gépjárműveink rendszeres karbantartásával a közlekedés biztonsága mellett a károsanyag-kibocsátás mérsékléséért, a tisztább levegőért is tehetünk" - tette hozzá az ÉKM.

Az összegzés szerint idén Budapesten naponta három-három helyszínen zajlott az ellenőrzés.

Debrecenben, Győrben és Szegeden egy-egy helyszínen vizsgálták a gépjárművek állapotát a kormányhivatalok szakemberei. A gépjárműveket a műszaki vizsgálóállomásokon is alkalmazott technológiákkal, a benzin üzemű járműveket gázelemzővel, a dízel üzemű járműveket füstölésmérővel vizsgálták. A szemrevételezés során szivárgásokat, a környezetre ártalmas meghibásodásokat és szabálytalan módosítások nyomait keresték.

A tárca közölte, a több évtizede futó akciónak köszönhetően a tapasztalatok már hosszabb időtávon is összevethetők. Az ezredforduló környékén a dízelmotoros gépjárművek fele, a benzinesek kétharmada felelt meg hiánytalanul az előírásoknak. A technológiai fejlődésnek, a szigorúbb kritériumoknak, valamint a rendszeres ellenőrzésnek is köszönhetően az elmúlt években a vizsgált járműveknél átlagosan már jóval kevesebb esetben találtak jelentős hibát a szakemberek.

Idén a vizsgált 456 személygépjárműből 80,3 százalék, a 296 könnyű tehergépjárműből 86,5 százalék és a 29 tehergépjárműből 89,7 százalék felelt meg teljes egészében az elvárásoknak - ismertették, jelezve azt is: a nyerges vontatók hibátlannak bizonyultak, de az alacsony darabszám (9) miatt ebből nem vonható le általános érvényű következtetés.

Míg a gázolajjal üzemelő járművek környezeti állapota negyedszázada még jelentősen elmaradt a benzinesekétől, egy évtizede ez megfordult, és idén már jobb megfelelőségi arányt értek el, köszönhetően a frissebb gépjárművek által használt AdBlue rendszereknek, amelyek nagyban csökkentik a dízel üzemű gépjárművek környezetkárosító hatásait - közölték.

A minisztérium tájékoztatása szerint az összes vizsgált személygépjármű átlagéletkora 17 év volt, ami meghaladja a KSH által közzétett, 2024-es 16,2 éves átlagéletkort. A személygépjárművek 13 072 kilométeres átlagos évi futásteljesítményét a könnyű tehergépjárművek majdnem megduplázták (25 507), míg a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek átlagos éves futása 35 421 kilométer volt.

Rámutattak ugyanakkor arra: mivel a legújabb benzin és dízel üzemű, elektromos vagy hibrid gépjárművek jellemzően kimaradtak a mintavételezésből, a mért adatok nem tükrözik teljes mértékben a hazai járműállomány mutatóit.

A közlemény szerint amennyiben a jármű a mérések során nem tudta teljesíteni azt a kibocsátási határértéket, amelyet a rá vonatkozó környezetvédelmi osztályában előírtak, szóbeli figyelmeztetéssel vagy műszaki vizsgára történő berendeléssel szankcionálták. A különböző mérési helyszíneken megegyező volt az eljárás menete. Amíg kismértékű határérték-átlépésnél csak figyelmeztetést kaptak a gépjárművezetők, addig a többszörös túllépésnél műszaki vizsgára történő berendelést szabtak ki a vizsgálatot végző szakemberek.

A meghibásodások leggyakoribb oka, hogy a szükséges karbantartás elmarad, és a gépjármű rossz üzemi körülmények mellett, a megengedett károsanyag-kibocsátás sokszorosával közlekedik - írták.

Hozzátették, az újabb gépjárművek hibáit szakszerűtlen beavatkozás vagy a változatlan fogyasztás mellett teljesítménynövelést ígérő átalakítás okozhatja. A nem szakszerű beavatkozások miatt szennyezőbb és hangosabb gépjárművek élettartama is csökken.

Az évente megismételt akció arra hívja fel a figyelmet, hogy gépjármű állapotára odafigyelve óvhatjuk meg magunk és mások biztonságát, egészségét - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com