Életnagyságú bálnaszobrokkal figyelmeztet a Greenpeace a műanyagszennyezésre a Parlament előtt

A Greenpeace életnagyságú, hulladékokból kiemelkedő bálnaszobrokkal hívja fel a figyelmet a Kossuth téren, a Parlament előtt a műanyagszennyezés mindenkit érintő problémájára.Az akcióra a műanyagmentes július akció keretében kerül sor, ami jó alkalom arra, hogy egyénileg is nemet mondjunk az egyszer használatos műanyagokra, azonban ez önmagában nem elég, sokkal átfogóbb változásokra van szükség - hangsúlyozta Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője kedden a Kossuth téren.

   
A Greenpeace Magyarország a kormánytól is lépéseket vár, így petíciójában - amelyhez már csaknem 200 ezer ember csatlakozott - az egyszer használatos műanyag szatyrok betiltását követeli. A Greenpeace műanyagszemét-tengerből kiemelkedő három és hat méter magas bálnákat ábrázoló installációjához nyolc olasz strandon gyűjtötték a szemetet. A több országban már kiállított bálnák két napon át lesznek láthatók Budapesten, kedden délig a Parlament előtt, szerdán pedig a Deák Ferenc téri templom előtt figyelmeztetnek a világunkat elárasztó műanyagszennyezésre. Az installációt ezt követően Lengyelországban állítják ki.
    

Simon Gergely a sajtótájékoztatón elmondta: eddig több ország tett már hatékony lépéseket a műanyagszennyezés ellen, így Romániában ettől az évtől jelentősen korlátozták az eldobható zacskók forgalmazását, Ausztriában pedig a napokban döntöttek a műanyagzacskók teljes körű betiltásáról. A környezetvédő felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon továbbra sincs érdemi döntés a műanyagáradat megállítására.
    

Mint mondta, évente 300 millió tonna műanyagot termelünk, aminek körülbelül a fele egyszer használatos műanyag. Egy friss adat szerint Magyarország legnagyobb folyója, a Duna naponta 4,2 tonna műanyag hulladékot szállít a Fekete-tengerbe. "Tehát mi is hozzájárulunk a műanyagszennyezéshez" - figyelmeztetett Simon Gergely.
    

Felidézte, hogy a Greenpeace Magyarország a greenpeace.hu/stopmuanyag petíciós oldalon tavaly kezdett aláírást gyűjteni az egyszer használatos műanyag szatyrok betiltásáért. Ezt követően a szervezet a petícióhoz tavaly őszig csatlakozó 120 ezer aláírót képviselve kereste meg az illetékes minisztériumot. Az eldobható műanyagok, ezen belül a zacskók korlátozásáról szóló törvénytervezetet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) el is készítette, azonban azt a kormányzat végül nem támogatta, és azóta sem tett semmit a műanyagszennyezés ellen - közölte Simon Gergely.


Mint felidézte, későbbre ígértek döntést, amikor megszületik az uniós jogszabály. Időközben ez megtörtént, a szervezet petíciójához pedig eddig csaknem 200 ezer ember csatlakozott. Ezért ismét felhívjuk a döntéshozók figyelmét a műanyagzacskók betiltására - mondta. A környezetvédő beszélt arról is, hogy a műanyagok begyűjtése közben az derült ki, hogy a műanyaghulladékok többségéért ugyanazok a nagyvállalatok felelősek a világon mindenhol, példaként a Coca-Colát, az Unilevert és a többi közöttt a Nestlét említette.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com