GreenDependent: a magyar háztartások energiafogyasztása odafigyeléssel 7-10 százalékkal csökkenhet

Az elmúlt kilenc évben az EnergiaKözösségek versenyében résztvevő háztartások átlagos energiamegtakarítása 7-10 százalék között mozgott, de az igazán elkötelezettek 15-30 százalékot is csökkenteni tudtak előző évi fogyasztásukhoz képest, mindezt a mindennapi tudatos energiahasználattal és nem beruházással érték el - közölte a versenyt szervező GreenDependent Intézet szerdán az MTI-vel.Vadovics Edina, az intézet szakmai vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a GreenDependent egy több mint 10 éve működő nonprofit közhasznú szervezet, amelynek fő küldetése a fenntartható életmód terjesztése, hogy segítsen az egyéneknek, háztartásoknak, közösségeknek minél zöldebben élni. Hozzátette, az EnergiaKözösségek program 2011-ben indult akkor még európai uniós projektként, 2013-óta azonban már az E.ON Hungária Csoport támogatásával valósul meg.
    

A program célja, hogy a háztartások, a családok megértsék milyen hatással van az életükre a klímaváltozás és ők mit tehetnek ezeknek a hatásoknak a mérséklése érdekében. Fontos tudni, hogy az EnergiaKözösségek versenyében résztvevőktől nem beruházásokat (például szigetelés, nyílászárók cseréjét) várnak el, hanem életmódjuk, saját szokásaik megváltoztatását. Példaként említette, hogy a fűtést 23-24 fok helyett 20-21 fokra állítsák, vagy, hogy 60 fokról 40 fokra csökkentsék a mosásnál a víz hőmérsékletét.
    

Vadovics Edina elmondta, az EnergiaKözösségek versenyében önkéntes koordinátorok szervezik meg családjukból, barátaikból, kollégáikból azokat az 5-7 háztartásból álló közösségeket, akik a megmérettetés ideje alatt, december 1-től, 2022 április végéig kreatív feladatok segítségével, tudatosággal, szokásaik megváltoztatásával energiafelhasználásuk csökkentésére törekszenek.


A verseny alatt minden hónap elején a résztvevőknek le kell olvasniuk - víz, gáz, villany - mérőóráikat, hogy mérni tudják energiafelhasználásuk csökkenését az előző év azonos időszakához képest. A mérések eredményei és a versenyben kapott feladatok, kihívások teljesítése alapján értékelik a résztvevők munkáját és hirdetnek eredményt a számukra.
    

Vadovics Edina megjegyezte, a koordinátorok az ország minden részéből, így például Budapestről és a környékéről, Nyíregyházáról, Győrből és Pécsről is érkeztek. Eddig 25-en jelentkeztek, akiknek ugyan a képzését a GreenDependent Intézet már elkezdte, de továbbra is várják az érdeklődők regisztrációját, a www.energiakozossegek.hu oldalon.
    

Az EnergiaKözösségek program az Európai Fenntartható Energia Díj (EUSEW Award) átadóján elnyerte a "Bevonás-Szerepvállalás" kategória díját, ebben a kategóriában azt a tevékenységet jutalmazták, amelyik a leghatékonyabban alakítja a fogyasztók energiahasználati szokásait - olvasható az intézet közleményében.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com