HUMDA: több mint 60 ezer fenntarthatósági kihívást teljesítettek a HUMDA Zöld Életre Valók kampányában

Óriási sikert hozott a Zöld Életre Valók néven indított fenntarthatósági kampány, amelyet Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. indított a zöldátállás és a klímasemlegesség elérése érdekében. Összesen csaknem 20 ezer játékos vett részt a játékban, 62 ezer kihívást teljesítettek és több mint 30 ezer kvízt töltöttek ki a résztvevők - közölte az ügynökség pénteken az MTI-vel."Az egy hete zárult kezdeményezés során napi rendszerességgel edukált az ügynökség a környezettudatossággal, a hidrogéntechnológiával és a jövő közlekedésével kapcsolatos tartalmakkal" - fogalmazott a közlemény.
    

Mint írták, többek között elektromos kerékpárokat, rollereket, valamint egy elektromos autó féléves használatát nyerték el a szerencsés résztvevők, akiket egy olyan online műsorban sorsoltak ki, amelyet több mint négyszázan követtek az interneten. Volt olyan játékos, aki 1476 kihívást teljesített és olyan is, aki 46 kvízt töltött ki.


Egy-egy kihívást többször is lehetett teljesíteni, míg a napi kvízeket mindenki csak egyszer tölthette ki. A legidősebb játékos 89 éves volt. A kampányba történő regisztráció során a felhasználók Magyarország fokozottan védett állatai közül választhattak karaktert, a legtöbben a barna medvét, az európai vidrát és a vadmacskát választották.
    

A három vagy tíz napos kihívásokat 17 ezer alkalommal indították el és közel 3 ezren teljesítették. A karbonlábnyomukat több mint hatszázan számolták ki, kétszáznál is többen kezdtek el otthon komposztálni és közel ötszázan mosogattak kevesebb víz felhasználásával. Hidrogén üzemanyagcellás autóbusszal 1048-szor utaztak a kampányban, volt, aki összesen 62 alkalommal. Az egyik kihívásban tíz napon át napi 10 ezer lépest kellett teljesíteni, amit egy lépésszámláló alkalmazásból lefotózott képpel lehetett bizonyítani - ennek köszönhetően csaknem 5 millió lépést tettek meg a játékosok.
    

Weingartner Balázs, a HUMDA igazgatóságának elnöke kijelentette: "szerettük volna tudatosítani az emberekben a fenntartható életmód jelentőségét, ebben sokkal jobb eredményeket értünk el, mint amire számítottunk. Minden egyes résztvevő apró, de hihetetlenül fontos lépéseket tett azért, hogy elérje az ország a klímasemlegességet egy szórakoztató, egyben inspiráló játék keretében. Bízom benne, hogy sokaknál ezek a rutinok tartósan a hétköznapok részei válnak, és ezzel családi vagy baráti körben jó példát mutatnak" - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com