ITM: társadalmi egyeztetésen az egyszer használatos műanyagok kiváltását támogató felhívás

Társadalmi egyeztetés indul csütörtökön arról a pályázati konstrukcióról, amelynek keretében 7 milliárd forint áll a vállalkozások rendelkezésére az egyszer használatos műanyag termékeket helyettesítő késztermékek előállítására - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).Közleményében a tárca hangsúlyozta: a kormány kiemelt célja a zöldgazdasághoz és -iparhoz kapcsolódó vállalkozások technológiaváltását segítő fejlesztések támogatása. A Klíma- és természetvédelmi akcióterv fontos vállalásai közé tartozik az egyszer használatos műanyagtermékek kivezetése is - hangsúlyozta Boros Anita, az ITM építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a minisztérium tájékoztatása szerint.

    
Az idén júliusban elfogadott törvény felhatalmazza a kormányt arra, hogy rendeletben tiltsa be bizonyos egyszer használatos műanyag termékek forgalmazását. A környezetszennyező termékek kivezetése 2021 nyarán kezdődik meg, így az iparági szereplőknek elegendő idejük lesz arra, hogy felkészüljenek a technológiaváltásra. A kormány a folyamat ösztönzésére a technológiaváltást és a kapacitásbővítést támogató forrásokat is rendelkezésre kíván bocsátani a vállalkozásoknak - közölte Boros Anita.
   

A kormány az uniós előírásoknak megfelelően 2021 nyarától az egyszer használatos műanyagok kivezetéséről döntött. Az új szabályozás egyben lehetőséget is teremt a magyar vállalkozásoknak. Ha a változás élére állnak, és termelésüket hatékonyabbá, környezetbarátabbá teszik, akkor az új technológiák meghonosításával nemzetközileg is versenyképessé válnak, új munkahelyeket teremtenek, ezzel biztosítják a magyar családok megélhetését - fejtette ki a felhívás kapcsán György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint.
    

A felhívás célja az átállás megkönnyítése és a vállalkozások szintlépésének támogatása, hiszen így lesz a jövő magyar, high-tech és zöld - fogalmazott. A társadalmi egyeztetésre bocsátott konstrukcióban a támogatás összege 20 és 400 millió forint között alakul. A támogatás mértéke várhatóan 35-50 százalékos lehet, ami azt jelenti, hogy a felhívás eredményeképpen több mint 15 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg a közeljövőben Magyarországon.
    

A feltételesen vissza nem térítendő támogatás előnye, hogy a vállalkozások a támogatás 100 százalékához hozzájuthatnak előleg formájában. A támogatható tevékenységek között szerepel új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, gyártási licenc és know-how beszerzése, infrastrukturális és ingatlan beruházás, információs technológia-fejlesztés, irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése, valamint a projekt előkészítési költségének részleges elszámolása is.
    

A fejlesztési források hatékony felhasználása érdekében a támogatásra pályázók vállalják az előminősítésre jelentkezést. Ennek első lépése egy regisztráció, amelyre november végén nyílik lehetőség a www.znb.ifka.hu oldalon. György László államtitkár közölte: a jelenleg 7 milliárd forint keretösszegű felhívást a közép-magyarországi régiónak szóló, további 3 milliárd forint keretösszegű felhívás egészíti majd ki várhatóan 2021 első fél évében, tekintettel arra, hogy sok az olyan magyar vállalkozás, amely a zöldítésre és innovatív technológiákra nyitott, a fejlődéshez pedig forrásbevonásra van szüksége.
   

A felhívás a palyazat.gov.hu oldalon véleményezhető 2020. november 15-ig - áll az ITM közleményében.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com