Kotorják a Boros-Drávát Dél-Baranyában
A lerakódott iszap eltávolításától és a vízfelület növekedésétől a vízminőség javulását várják a szakemberek. A munkálatok legkésőbb 2019 márciusáig befejeződnek. A hordalékot az ormánsági Oldhoz közeli két, korábbi anyagnyerő hely területén helyezik majd el.
Az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program keretében megvalósuló projekt további céljaként a horgászturizmus fejlesztését és a térség turisztikai vonzerejének növelését nevezte meg az írásos összegzés. Tizenegy új stég építését tervezik a rossz állapotú régiek helyén, és őshonos halfajokat is telepítenek a Boros-Drávába - közölték.
Kitértek arra is, hogy a jelenlegi projekt keretében a felhalmozódott hordalék körülbelül felének eltávolítása finanszírozható, másik felét egy következő pályázat keretében tervezik elvégezni a szakemberek. A programban a horvátországi partnerek mellett a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság veszt részt.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások