Lábadozik a Nagy-korallzátony

Lábadozik a létét veszélyeztető súlyos korallfehéredés után Ausztrália világörökségi listán szereplő Nagy-korallzátonya - számolt be róla szerdán az ABC News ausztrál hírportál.A korallok rendkívül látványos szaporodása kedden, egy teliholdas éjszakán vette kezdetét, és két-három napig tart. A korallok a Queens állambeli partvidéken a "világ legnagyobb szexuális eseményeként" beharangozott korallívás során peték és spermiumok billiót bocsátották az óceánba vörös, sárga és narancssárga színekben, hogy szaporodjanak.
    

A 348 ezer négyzetkilométer kiterjedésű korallzátony 1998 óta öt alkalommal esett át súlyos korallkifehéredésen, ami a korallok jelentős részét károsította. A queenslandi James Cook Egyetem korallkutató intézetének tudósai szerint a korallok legalább 80 százalékát 2016 óta legalább egyszer súlyosan érintette a kifehéredés, amelynek oka elsősorban a klímaváltozás és ezzel összefüggésben az óceánok felmelegedése. Legutóbb 2020-ban jelentettek nagy mértékű fehéredést a korallzátonyon.
       

Gareth Phillips tengerkutató, aki az ívás tanulmányozásával foglalkozik a korallzátony állapotának megfigyelésére irányuló projekt részeként, elmondta: az ívás erős bizonyítéka annak, hogy a korallzátony ökológiai funkciói sértetlenek, és működnek a több mint 18 hónapos helyreállítási fázis után. Mint hozzátette: régóta nem volt ilyen jó állapotban a Nagy-korallzátony.
    

A legtöbb szirtképző korall szaporodása évente egyszer, egy telihold utáni pár éjszakán át történik: a korallok spermiumok és petesejtek milliárdjait lökik ki magukból, a megtermékenyített petesejtek, az embriók pedig megkapaszkodnak a zátonyon, és  új telepeket képeznek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com