Megnyílt a Planet Budapest Fenntarthatósági Expo
Megnyílt Közép-Európa egyik legjelentősebb fenntarthatósági eseménye, a Planet Budapest Fenntarthatósági Expo, amelyet már harmadik alkalommal szervezett meg a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány; Budapesten a Vasúttörténeti Parkban megtekinthető rendezvény több mint egy hónapon át várja az érdeklődőket.
Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, az esemény fővédnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta, a fenntarthatóság sok tényezős fogalom, összetett tudomány, amelynek lényege, hogy a Föld erőforrásai végesek.
"Hiába hiszünk az emberi találékonyságban, hiába bízunk a technológia mindenhatóságában, hiába áltatjuk magunkat, hogy majd rá fogunk jönni, miként lehet a Földet kitágítani, növekedésre bírni, a fenntarthatóság annak felismerése, hogy ez nem fog sikerülni" - mondta a volt államfő.
Ezért az emberi tudást, kreativitást az emberi jólét és a természet véges erőforrásai közötti egyensúly megteremtésére kell összpontosítani. "Ebben maga a természet tanít bennünket, ami nem termel hulladékot, semmit nem hagy kárba veszni és képes a folytonos megújulásra" - fogalmazott Áder János. Egyúttal rámutatott, "nem lehet más célunk, minthogy a humántőkét okosan befektetve a természeti tőkére vigyázva formáljuk a jövőt".
(Forrás: MTI)


Hozzászólások