Párából jó minőségű ivóvizet előállító berendezést fejlesztett ki egy magyar cég

A levegő páratartalmából hatékonyan és fenntartható módon, jó minőségű ivóvizet előállító berendezést kifejlesztő magyar cég, a Clasman Kft. alapító-ügyvezetője volt a vendég Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának kedden megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.Mendi Tamás, a 2011-es alapítású, a fenntartható fejlődés iránt elkötelezett élelmiszeripari cég vezetője hangsúlyozta, büszkék arra, hogy lokális megoldást kínálnak a globális ivóvíz-problémára. A világban nyolcmilliárd emberből kétmilliárdnak nem jut megfelelő minőségű és mennyiségű ivóvíz - mondta.
    

Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke megjegyezte, hogy az ENSZ becslése szerint 2050-re mintegy tízmilliárd lesz a Föld lakóinak száma, és a vízbázisok adottságait figyelembe véve az akkori népességnek a fele vízhiányos területen fog élni. A vízfogyasztás kétszer olyan gyorsan nő, mint a népesség - tette hozzá, megjegyezve: szerinte tehát mindinkább szükség lesz az ilyen technológiákra.
    

Kérdésére Mendi Tamás közölte, berendezésüket szinte minden körülmények között lehet használni, 80 százalékos páratartalom és 30 Celsius-fokos hőmérséklet mellett ezer-ezerötszáz liter vizet tud előállítani. Pára mindenhol van a levegőben, sőt egyre több; a Meteorológiai Világszervezet szerint a globális felmelegedés miatt az elmúlt időszakban hét százalékkal magasabb a páratartalom a Föld légkörében - magyarázta a szakember.
    

Kitért arra, hogy a sivatagokban is vannak olyan időszakok, amikor van elég pára a levegőben. Ha a magyar katonák elmennek Afrikába valamilyen misszióba, akár ők is használhatnák a berendezést - vetette fel az ügyvezető. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy Magyarországon sem "egy kifogyhatatlan vizes dézsán ülünk"; ma már nem extrém dolog, hogy akár egy jó infrastruktúrával rendelkező településen is ivóvíz-korlátozást jelentenek be. Talajvizeinket is elszennyezhetjük és vannak helyek, ahol nyolc méterrel csökkent a talajvíz szintje - figyelmeztetett Mendi Tamás.
    

Áder János hangsúlyozta, hogy bár Magyarország látszólag gazdag vizekben, de nem korlátlanul, minden lehetőséget ki kell használni. Felvetésére, hogy a berendezés gyakorlatilag desztillált vizet állít elő, az ügyvezető elmondta, úgy működik, mint egy páramentesítő, csak sokkal hatékonyabb, és utána egy vízkezelési technológiával ivóvízzé alakítják: szűrik és ásványi anyagokat adnak hozzá.
    

Megújuló energiával is működhet a berendezés, napelem rendszerrel és megfelelő akkumulátor kapacitással együtt tudják majd értékesíteni - tudatta Mendi Tamás, hozzátéve, minden helyszínre méretezni kell ezeket, a folyamatos működés érdekében. Áder Jánosnak arra a kérdésére, mennyibe kerül így az ivóvíz, az ügyvezető közölte, 0,25 kWh egy liter, ami Magyarországon ma 9 forint. "Tíz forint alatt van egy liter ivóvíz, ez versenyképes ár" - reagált a volt köztársasági elnök. Felidézte továbbá, hogy a Budapesti Értéktőzsde 2022 decemberében ötven hazai vállalat sikertörténete között mutatta be a céget, bekerültek az ötven leginspirálóbb hazai vállalat közé.
   

Mendi Tamás beszélt arról, hogy a mezőgazdaságban, az úgynevezett "hidrokultúrákban" is alkalmazható a technológia. Továbbá háztartásokban alkalmazható méretű berendezést is szeretnének gyártani, így "ezeknek a háztartásoknak nem kellene palackos vizet vásárolni soha többet", de akár tanyákon is lehetne használni. A Planet Expón rengeteg érdeklődő volt - mondta az ügyvezető, tárgyaltak afrikai és indiai piacra jutásról, de magyar cégekkel való együttműködésről is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com