Raisz Anikó: a mikroműanyag-szennyezés csökkentéséről is egyeztetnek a miniszterek Brüsszelben
A mikroműanyag-szennyezés csökkentése lesz az európai uniós környezetvédelmi tanács idei utolsó, brüsszeli ülésének egyik fő témája - tájékoztatott kedden a belga fővárosban Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára.Raisz Anikó az ülést megelőzően adott sajtónyilatkozatában elmondta, a tagországok miniszterei egyeztetnek a többi között a tengeri szállítás során kikerült mikroműanyagok jelentette veszélyről, hozzátéve: reméli, hogy az ügyben a sikerül a nap folyamán általános következtetést is elfogadni.
"Nagyon fontos megegyezésre jutni, mert tudjuk, hogy a mikroműanyag nem csupán a környezetre, hanem az emberi egészségre is veszélyt jelent" - szögezte le. Elmondta, hogy az ülésen egyeztetnek továbbá a hulladékká vált gépjárművek ügyéről is. Hangsúlyozta, hogy ez a téma szorosan összefügg a versenyképességgel is, és rámutatott arra, hogy az Európai Unió autóipara mintegy 13 millió embert foglalkoztat, ez pedig az EU teljes foglalkoztatottságának hét százaléka.
"Nagyon fontos ennek az iparágnak a fenntarthatóvá tétele, hogy ezáltal is kissé csökkenthessük a külső forrásoknak való kitettségünket" - emelte ki, hozzátéve, hogy reméli, az erről a nap folyamán zajló egyeztetések az EU következő soros elnökségét is segíteni fogják. Az államtitkár elmondta, hogy a keddi ülésen emellett megvitatják a 2040-re előirányzott környezetvédelmi célokat, valamint az előző éghajlatváltozási konferenciák (COP-ok) eredményeit.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások