Raisz Anikó: az idén már több mint 115 ezren gyűjtik a szemetet a TeSzedd! akcióban

Magyarország legnagyobb szemétszedési akciójában, a TeSzedd! című kampányban idén már több mint 115 ezren, tavalyhoz képest hétezerrel többen vesznek részt - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.Raisz Anikó a TeSzedd! és a Tavaszi nagytakarítás című kampányok alkalmából az EM és a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkársága által szervezett közös szemétszedést követően közölte, a TeSzedd! akció április 7. és 13. között zajlik a fenntarthatósági témahéttel párhuzamosan.

Kiemelte: fontos, hogy a gyerekeket is bevonják ebbe a programba, amelyben idén is több száz iskola vesz részt.

Úgy vélte, ha a gyerekek a legkisebb kortól kezdve megtanulják, "milyen munka megtisztítani a környezetünket: a parkot, az erdőt, az út mentét vagy a városokat ahhoz képest, hogyha el sem hajítottuk volna azt a szemetet", akkor nagy a valószínűsége annak, hogy ők később már nem dobják el a hulladékot. Ez az egyik legfontosabb üzenete ennek a mozgalomnak - jelentette ki az államtitkár.

Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára elmondta, hogy idén összeért a TeSzedd! és a Tavaszi nagytakarítás, amely 2025-ben március 21-től és április 22-ig tart. Az öt évvel ezelőtt meghirdetett Tavaszi nagytakarítás célja, hogy néhány év múlva erre a kampányra már ne legyen szükség - jegyezte meg.

Az államtitkár sikeresnek tartja a programot, mert például a Pilisi parkerdő jelzése szerint a korábbi évekkel szemben most már sokkal nehezebben találnak olyan erdőrészletet a Pilisben, ahol nagyon sok szemét van. Azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a szemétszedés nem a megoldás, hanem a tüneti kezelés, amely mellett évek óta fontosnak tartják az edukációs kampányokat is. Utóbbiakban arra kérik az embereket, hogy ne vigyék ki a természetbe a szemetet.

Révész Máriusz reményét fejezte ki, hogy idén túlszárnyalják a tavalyi eredményeiket, amikor is a programban 1500 köbméter szemetet gyűjtöttek, ami több mint 8000 zsáknak felel meg. Az államtitkár az MTI-nek elmondta, hogy akik még szeretnének csatlakozni a Tavaszi nagytakarításhoz, azok az aktivmagyarorszag.hu oldalon tudnak jelentkezni.

Közölte, a csütörtöki szemétszedés alkalmával is a leggyakrabban pille palackot, autógumit, dísztárcsát, különböző autóalkatrészeket, csomagolóanyagot és hungarocellt találtak az erdők szélén.

Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója közölte, az erdei szemét mennyisége az elmúlt időszakban évről - évre csökken, mert az erdőlátogatók sokkal tudatosabbak és jobban odafigyelnek környezetükre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com