Újabb pályázati forrás jut környezet- és természetvédelemre

Magyarország két LIFE integrált pályázatát is támogatja az Európai Bizottság, egyet környezetvédelmi, egyet pedig természetvédelmi területen - mondta el Nagy István agrárminiszter az MTI-nek csütörtökön.A projektek együttes költségvetése meghaladja a 10,5  milliárd forintot. A programok megvalósítása 2019 januárjától kezdődhet meg.

    
A tárcavezető tájékoztatása  szerint a környezetvédelmi integrált projekt (HungAIRy) a levegőminőség javítását célozza 8 magyar régióban a levegőminőségi tervek végrehajtásának elősegítésével. A pályázat olyan településekre terjed ki többek között, amelyek a szállóporra (PM10), valamint nitrogén-dioxidra (NO2) vonatkozó európai uniós határérték túllépés miatt kötelezettségszegési eljárásokban érintettek. A projekt időtartama 8 év, teljes költségvetése pedig 5,2 milliárd forint - közölte a miniszter.
    

Nagy István hangsúlyozta, hogy a természetvédelmi integrált projekt (GRASSLAND-HU) a pannon gyepek és kapcsolódó élőhelyek hosszú távú megőrzését szolgálja az Országos Natura 2000 Priorizált Intézkedési Terv stratégiai intézkedéseinek megvalósításával. A miniszter jelezte, hogy a projekt átfogó célja a természetes és természet-közeli gyepeink értékeinek megőrzése és helyreállítása. A program teljes költségvetése mintegy 5,5 milliárd forint, időtartama pedig szintén 8 év - fűzte hozzá.
    

A miniszter kiemelte, hogy a pályázatokhoz a hazai önrész finanszírozását 5,8 milliárd forintnyi költségvetési támogatás révén biztosítja a kormány. A projektek végrehajtási feladataiért az Agrárminisztérium háttérintézménye, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. felel. A programok megvalósításában emellett számos önkormányzat, nemzeti park és egyéb szervezet is részt vesz.
    

A LIFE integrált projektek keretében lehetőség és egyben szükség is van arra, hogy más programok forrásait bevonják, illetve a projektek által mobilizálják, így a tervezett két program fejlesztéseinek köszönhetően összesen mintegy 180 milliárd forint értékű, környezet- és természetvédelmi célokat szolgáló beruházás valósulhat meg Magyarországon - ismertette Nagy István.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com