Uniós támogatású természetvédelemi program az Őrségi Nemzeti Parkban
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság mintegy 215 millió forint uniós támogatást használ fel természetvédelmi célokra – közölte az igazgatóság osztályvezetője pénteken az MTI-vel.
Németh Csaba elmondta: a száz százalékig uniós forrásból finanszírozott program keretében 400 hektáron állították vissza az őrségi rétek eredeti növényzetét. Mintegy 150 hektáron facsoportokat telepítettek, a békák, gőték számára pedig vizes élőhelyeket hoztak létre.
A munkálatok során kivágták a réteken a cserjéket és a fákat, felszámolták a védett erdőket leginkább veszélyeztető tájidegen és tömeges szaporodásra hajlamos fehér akác állományait.
Nádasd határában a lecsapoló csatornák eltömítésével visszaállították a lápos-tocsogós terület eredeti vízviszonyait, illetve a beruházások későbbi hatásait vizsgáló fényképezőgépeket, GPS készülékeket és távcsöveket szereztek be.
A projekt kivitelezését hazai kis- és középvállalkozások, szakmai irányítását és ügyviteli munkálatait az igazgatóság munkatársai végezték. Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatásával megvalósuló természetvédelmi beruházás augusztus végén fejeződik be.
MTI

Hozzászólások