Verespatak - Megkérdőjeleződött, hogy a román kormány elfogadta-e a törvénytervezetet

Megkérdőjeleződött, hogy a román kormány jóváhagyta-e a verespataki ciános bányaprojektről szóló törvénytervezetet: Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes csütörtökön cáfolta a dokumentum elfogadását, román sajtóértesülések szerint pedig az igazságügyi minisztérium augusztus közepén ellenezte, hogy törvényt hozzanak a beruházóval kötendő egyedi megállapodásról.

20100628verespata6

Az augusztus 27-i - az MTI-hez is eljuttatott - kormányközlemény úgy fogalmazott, hogy a kabinet törvénytervezetet fogadott el az erdélyi Verespatak térségében megvalósítandó arany- és ezüstérc-kitermeléssel kapcsolatos intézkedésekről. Csütörtökön viszont Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes az Agerpres hírügynökségnek kijelentette: a kormány "nem fogadta el, vagy utasította el" a tervezetet, hanem a vitát és a döntést a parlamentre bízta.

"Úgy vélem, Victor Ponta kormányfő a legbölcsebb döntést hozta az ügyben, mégpedig azt, hogy a végső vitát civilizált keretek közt az ország legnagyobb legitimitású fóruma, Románia parlamentje bonyolítsa le (...) A verespataki döntéshez kevés egy miniszter, egy miniszterelnök, vagy akár maga a kormány" - magyarázta Dragnea.

A Revista 22 hetilap internetes oldalán szerdán egy, a román igazságügyi minisztériumnak tulajdonított, augusztus 13-án keltezett véleményezést közölt, amely rámutat, hogy a Verespatak-törvény tervezete több ponton alkotmányellenes. A dokumentum szerint Dan Sova nagyberuházásokért és külföldi befektetésekért felelős tárca nélküli miniszter hivatala egy egyedi megállapodást próbál törvényben szabályozni, holott az alkotmány szerint a törvényeknek általános hatályuk kell legyen.

A román igazságügyi tárca a Revista 22 által idézett véleményezésében még egy sor hivatal jóváhagyását kérte a tervezetre, amelyet módosításra visszaküldött az azt kezdeményező tárca nélküli miniszternek. A kormány két héttel később közölte, hogy elfogadott egy törvénytervezetet Verespatak ügyében, de a Revista 22 cikkéből nem derült ki, hogy ez azonos-e az igazságügyi minisztérium által augusztus 13-án kifogásolt tervezettel.

Bukarestben vasárnap óta minden este több ezren tiltakoztak a város központjában a verespataki ciános bányászat és a kormány ezzel kapcsolatos tervezete ellen. Közben a kétharmados többséggel kormányzó Szociáldemokrata Szövetség (USL) egyes vezető politikusai - köztük Victor Ponta miniszterelnök is - bejelentették, hogy a bányanyitás ellen szavaznak, ha majd a román parlament dönteni fog a törvénytervezetről.

A kanadai többségi tulajdonban lévő Rosia Montana Gold Corporation 15 éve vár hatósági engedélyre, hogy Verespatakon megnyithassa Európa legnagyobb külszíni aranybányáját, ahol ciántechnológiás eljárással 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar kitermelni.

MTI

Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com