Húsz elektromos autóbuszra nyert támogatást a Volánbusz a HUMDA-tól

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázatán 20 elektromos autóbuszra nyert 100 százalékos támogatást a Volánbusz Közlekedési Zrt. és a Mobiliti Volánbusz Kft. konzorciuma. Publikus elektromos autóbusz-töltő infrastruktúra kialakítására 80 százalékos támogatást nyertek - jelentette be csütörtökön az ügynökség.A közleményben ismertették: a járművek és az azok működését biztosító elektromos töltők hat településen; Balatonfüreden, Hajdúszoboszlón, Keszthelyen, Komáromban, Komlón és Tatán kerülnek majd a személyszállítási közszolgáltatásba. A járművek a tervek szerint már idén év végétől forgalomba állnak.
    

A 25 ezer fő alatti városokban környezetkímélő, kibocsátásmentes elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzésére és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítésére kiírt pályázatra a Volánbusz Közlekedési Zrt. által vezetett konzorcium nyújthatott be egyedi támogatási kérelmet.

A nyilvános elektromos töltők kiépítésével javulhat a városokban az elektromos autók töltésének lehetősége is.
    

Balatonfüreden 3, Hajdúszoboszlón 1, Keszthelyen 1, Komáromban 2, Komlón 7, Tatán pedig 6 helyi kivitelű, alacsonypadlós, tisztán elektromos meghajtású autóbusz áll majd forgalomba. A 20 akkumulátoros elektromos autóbusz ugyanennyi környezetszennyező, dízelmeghajtású autóbuszt vált ki. A járművek forgalomba állását követően éves szinten összesen 855 tonna szén-dioxid-kibocsátás megtakarítása várható.
    

Magyarország jövője a zöldenergia - hangoztatta közleményében a HUMDA. A kormány különböző programokon keresztül támogatja a tiszta, klímabarát energia termelését és tárolását az otthonokban, az ipartelepeken és a gépjárművekben is. A Zöld busz program tiszta és csendes elektromos autóbuszok forgalomba állításával hosszú évek óta mérsékli a nagyvárosi levegőszennyezést és zajterhelést. A károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért felelős közlekedés zöldítése nélkül nem védhető meg eredményesen a teremtett környezet, és Magyarország a klímavállalásait sem tudná teljesíteni - emelte ki az ügynökség.
    

A HUMDA által koordinált Zöld Busz Program legújabb beruházásainak megvalósításához szükséges 4,43 milliárd forintos támogatást az Energiaügyi Minisztérium (EM) biztosította. A közlemény idézte Koncz Zsófiát, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkárát, aki hangsúlyozta, hogy egy párhuzamosan futó projektben a Klebelsberg Központ nyert el 1,91 milliárd forint forrást, melynek köszönhetően 29 településen félszáz elektromos iskolabusz szállíthatja majd a diákokat 2027 áprilisától.
    

Mészáros Virág, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint kiemelte: "a zöldátállásra minden településtípuson szükség van. Csak akkor lehetünk igazán sikeresek, ha nemcsak a 25 ezer lakos feletti, hanem ezalatti lakosságszámú városokban is csökkenteni tudjuk a mobilitási szektor szén-dioxid-kibocsátását. Büszkék vagyunk rá, hogy hat, 25 ezer főnél kisebb lélekszámú településre kerül a közeljövőben 20 elektromos meghajtású autóbusz a HUMDA közreműködésével.


Emellett olyan nagy teljesítményű elektromos töltők épülnek ki, amelyeket publikus töltésre is lehet majd használni. A Zöld Busz Program földrajzi bővítésével nemcsak kibocsátást csökkentünk, hanem nagyon fontos szemléletformáló munkát is végzünk: a HUMDA ezzel hozzájárul a járműállomány modernizálásához és a karbonsemlegesség mielőbbi eléréshez".
    

A HUMDA 2021-től koordinálja a Zöld Busz Programot, amelynek célja, hogy a hazai tömegközlekedés járműállománya megfelelő ütemben korszerűsödjön, és folyamatosan haladjon a karbonsemlegesség irányába. A programban eddig 135 autóbusz állt forgalomba, amelyek évente mintegy 8200 tonnával csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást, ami 110-115 ezer kifejlett lombos fa éves szén-dioxid megkötésének felel meg. A közszolgáltatóknak mindez több száz millió forinttal csökkenti az üzemanyagköltségeit - összegezte a HUMDA.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com