MÁV: befejeződött a miskolci fővonal felújítása

Befejeződött a miskolci fővonal felújítása: 20 kilométeren szűnnek meg a sebességkorlátozások, így kiszámíthatóbbá válik a menetrend, kevesebb lesz a késés és akár 5 perccel rövidülhet a menetidő - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a MÁV az ígért határidőre, december 4-re befejezte a miskolci fővonal 27 kilométeres szakaszán a bal vágány felújítását, így Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomások között korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok, visszaállt az eredeti menetrend.

Mint írták, az Építési és Közlekedési Minisztérium által meghirdetett 5 pontos közlekedési akcióterv részeként zajló munkálatok során az elmúlt három hónapban 27 kilométeres vágányszakaszon, azaz 60 kilométernyi sínszál alatti 46 ezer betonaljat, azok alatt pedig több mint 105 ezer tonna zúzott követ rostáltak és cseréltek az ágyazatban.

Teljesen kicserélték az ágyazatot 1,3 kilométeren, továbbá összesen 60 kilométernyi – 500 darab 120 méteres – úgynevezett hosszúsínszálat építettek be, valamint befejezték 12 híd állagmegóvó szigetelését és 10 átjáró karbantartását, részleges felújítását is - tették hozzá. A naponta átlagosan 1,5 kilométert haladó vágányfelújítást 100-120, közúton és vasúton is használható rakodógép, munkagép, kötött pályán közlekedő korszerű vasúti pályaépítő- és karbantartó géplánc végezte el, műszakonként éjjel-nappal 250 szakember közreműködésével.

A MÁV saját forrásából finanszírozott, mintegy 18 milliárd forintba kerülő beruházását a korszerű SMD felépítménycserélő óriás géplánc is segítette, gyorsította mindkét ütemben. A munkagép naponta mintegy 1,5 kilométeres vágányhosszt haladt, cserélve a felépítmény részeit, a síneket és a vasbetonaljakat. A 600 méter hosszú géplánc alkalmas fa- és betonalj elbontására és új aljak előre meghatározott, egyenlő távolságú lerakására, valamint hosszúsínek fektetésére is - részletezték.

Közölték azt is, hogy jövő évben, várhatóan április végéig azokat az utómunkálatokat is elvégzik, amelyekre a téli időszak hőmérséklete miatt nincs mód, így például a felújított szakaszon a vágány úgynevezett semleges hőmérsékletének kialakítását, ágyazatpótlást, a vágányok és a felsővezetékek utószabályozását, valamint a vízelvezető árkok és a hídmeder takarítását.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com