Palkovics László: a kormány mindent megtesz a magyar közúti fuvarozói ágazat megvédéséért

A kormány mindent megtesz a magyar közúti fuvarozói ágazat megvédéséért - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Radu Dinescuval, a Közúti Fuvarozók Nemzetközi Egyesülete (International Road Transport Union - IRU) elnökével tartott közös sajtótájékoztatón, Budapesten.Palkovics László miniszter csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) egyeztetett az IRU elnökével az ágazatot érintő legfontosabb kihívásokról. Az innovációs és technológiai miniszter kiemelte, a magyar közúti fuvarozók a járványhelyzetben helyt álltak, szolgáltattak, a kormány pedig támogatta őket feladataik ellátásában.

    
Palkovics László elmondta: a megbeszélésen szóban került a közúti közlekedést, így az árufuvarozást is érintő, a környezetet kevésbé terhelő technológiai fejlődés, és jelezte, Magyarország erősen jelen van a járműipari fejlesztésekben, példaként említette a ZalaZone projektet. Az egyeztetést követően Radu Dinescu elismeréssel szólt arról, hogy Magyarország támogatja a környezetbarát járművek, technológia terjedését.
   

Az IRU elnöke kiemelte, Magyarország élen jár a digitalizáció és az innováció területén, és az eredményeket kiterjeszti a közúti fuvarozásra is. A megbeszélésen szóba került a Magyarország területét érintő, engedélyköteles nemzetközi áruszállítási tevékenységek előzetes elektronikus regisztrációja is, a januártól bevezetett BiReg rendszer számos jogsértést tett láthatóvá, ezzel hozzájárult közúti áruszállítási piac megtisztításához - tette hozzá Palkovics László.
   

Ignácz József Péter, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke beszámolt arról, hogy az IRU 5 kontinens több mint 100 országában van jelen tagszervezetei révén, az MKFE 55 éve tagja a nemzetközi szervezetnek. Az MKFE elnöke hangsúlyozta, a 2020-ban elfogadott EU mobilitási csomagon "finomítani" kell, mert szerintük az szociális köntösbe bújtatott piacvédelmi intézkedés, amely az unióhoz újonnan csatlakozott tagállamok vállalkozói ellen irányul, és kedvezőtlenül érinti a magyar fuvarozókat, továbbá a csomag jelenlegi formájában a fenntartható fejlődés ellen is hat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

http://ujhazak.com