A 92 százalékot közelíti az "igenek" aránya az érvénytelenül zárult referendumon

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Az urnákhoz járuló választók csaknem 92 százaléka igennel voksolt Romániában a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alkotmányba iktatásáról rendezett, de az alacsony részvétel miatt érvénytelenül zárult kétnapos népszavazáson - derült ki a központi választási bizottság (BEC) hétfőn közzétett részeredményeiből.A BEC hétfő reggel 9 óráig a választókörzetek 98,3 százalékából származó adatok feldolgozása nyomán azt közölte, hogy az alkotmánymódosítást 3 millió 460 ezer választó (91,61 százalék) támogatta, 240 ezer (6,42 százalék) ellenezte, 74 ezren (1,97 százalék) pedig érvénytelen szavazatot adott le.

    
Szombaton és vasárnap 3 778 716 állampolgár, a névjegyszékben szereplők 20,96 százaléka adta le voksát. A referendum érvényességéhez a választói névjegyzékben szereplők legalább 30 százalékának kellett volna szavaznia. A legalacsonyabb részvételt (8,5 százalékot) Kovászna megyéből jelentették: itt 15 500 választó járult az urnákhoz, közülük 2700-an voksoltak pótlistára, az "igenek" aránya 90,69 százalék volt. Hargita megyében a jogosultak 11,12 százaléka voksolt: a 30 ezer szavazó 91,9 százaléka támogatta az alkotmánymódosítást.
   

A részvétel egyetlen megyében, az észak-kelet-romániai (bukovinai) Suceavában haladta meg a 30 százalékot: itt 185 ezer választó járult az urnákhoz, több mint 95 százalékuk igennel voksolt arra, hogy a család "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon" alapuljon, meggátolandó az azonos neműek házasságkötésének legalizálását. A referendum érvénytelensége nyomán a román alkotmány családról rendelkező szakaszában megmarad a nemsemleges "házaspárok" fogalom.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com