A biztonság a legfőbb prioritás az új szlovén jobbközép kormány koalíciós megállapodásában

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: A biztonság a legfőbb prioritás a Janez Jansa vezette új szlovén - négypárti - jobbközép kormány koalíciós megállapodásában, amely szerint szigorítanák a menekültügyi eljárásokat, megerősítenék a rendőrséget és visszaállítanák a sorkatonaságot - közölt részleteket a dokumentumból a helyi sajtó pénteken.A szerződésben elsőbbséget élvez a határok hatékony védelme, ami összhangban van a bevándorlásellenes jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) programjával, amelynek Jansa az elnöke. A párt korábban is keményebb álláspontot képviselt a migrációval kapcsolatosan, és szigorúbb határvédelemre szólított fel.


    
A szlovén rendőrök kisebb-nagyobb megszakításokkal 2015 óta tartanak figyelmeztető sztrájkokat: fizetésemelést, korszerűbb felszerelést és a rendőrség állományának bővítését követelik. A koalíció célul tűzte ki, hogy javít a rendőrség helyzetén. Visszaállítanák a sorkatonai szolgálatot is, amelyet Szlovénia 2003-ban szüntetett meg, és növelnék a védelmi célú kiadásokat. Szlovénia 2004-ben belépett a NATO-ba. A kormány éves szinten a bruttó hazai termék (GDP) közel egy százalékát fordította eddig a hadseregre, miközben a NATO elvárásai szerint a védelmi célú kiadásoknak el kellene érniük a GDP két százalékát.
    

Ami a külpolitikát illeti, bár a korábbi nyilatkozatok szerint az új kormány Horvátországgal kapcsolatban megváltoztatja az álláspontját, a szerződésben mindössze azt állapítják meg, hogy "csökkent a szomszédos országokkal a párbeszéd". Az SDS támogatja Horvátország schengeni csatlakozását, és a két ország közötti határvita mielőbbi rendezését párbeszéddel. Marjan Sarec távozó szlovén kormányfő Horvátország schengeni csatlakozásának támogatását a határvita ügyében hozott döntőbírósági határozat végrehajtásához kötötte. Zágráb azonban ezt nem tartja kötelező érvényűnek, mert szerintük kompromittálódott a bíróság folyamat. Ljubljana kiszivárgott hírek szerint lobbizott a bíróságon a számára kedvező döntés elérése érdekében.
    

A koalíció a gazdaság igényei alapján bővítené a szlovén diplomáciai hálózatot - írták a szerződésben, amelyben az eddiginél nagyobb teret kapott a diaszpóra helyzete. Az új kormány azt tervezi, hogy folytatja az etnikai szlovénok hazatelepítését Venezuelából, valamint megkönnyítik az állampolgársági visszahonosítási eljárást.
    

Borut Pahor szlovén államfő szerdán bízta meg hivatalosan is Janez Jansát kormányalakítással, miután a négy párt megállapodott egy új jobbközép kormány létrehozásáról. Az SDS, valamint a kereszténydemokrata Új Szlovénia (NSi), továbbá Marjan Sarec kisebbségi kormányának két koalíciós partnere, a Modern Közép Párt (SMC) és a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) összesen 48 parlamenti képviselővel rendelkezik a 90 fős parlamentben. A szlovén országgyűlésnek legkésőbb jövő héten szavaznia kell Jansa megválasztásáról.
    

Marjan Sarec ügyvezető kormányfő január végén mondott le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com