A francia diplomácia Libanon szétesésének veszélyére figyelmeztetett

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Franciaország csütörtökön ismételten gyors kormányalakítást és sürgős reformok beindítását szorgalmazta Libanonban, ezek hiányában Párizs megítélése szerint ugyanis az ország széteshet."Jelenleg megvan annak a veszélye, hogy Libanon eltűnik. Ezért az intézkedéseket meg kell hozni" - mondta csütörtökön Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter az RTL francia kereskedelmi rádiónak adott interjújában. Hangsúlyozta, hogy a reformot a libanoniak által elutasított jelenlegi politikai vezetés nem tudja végrehajtani.

    
"Az egymás közötti csatározásokban felőrlik önmagukat, azért, hogy csak abban szülessen konszenzus, hogy ne történjen semmi. Ez nem lehetséges, ezt határozottan kijelentjük" - fogalmazott.

Emmanuel Macron "köztársasági elnök megmondta, amikor augusztus 6-án Bejrútba látogatott, és ismételten el fogja mondani, amikor kedden ismét Bejrútba megy" - tette hozzá.
    

"Mindenki hajtogatja, hogy mit kéne tenni, de jelenleg nincs cselekvő kormány Libanonban" - emlékeztetett Le Drian. A bejrúti kikötő területén augusztus 4-én történt, több mint 180 emberéletet követelő robbanást követően a kormány lemondásra kényszerült. Michel Aoun elnök azóta nem határozta meg azon parlamenti konzultációk dátumát, amelyek alapján egy új kormányfőt ki lehetne jelölni. A parlamentet jelenleg felügyelő pártok között ugyanis nincs egyetértés.
   

"Új kormányt kell alakítani, ezt gyorsan meg kell tenni, mert a helyzet sürgős, egyrészt humanitárius és egészségügyi szempontból, de politikailag is, ha azt szeretnék, hogy az ország egyben maradjon" - vélte a francia diplomácia vezetője. "Az ország a katasztrófa szélén áll. A lakosság fele a szegénységi küszöb alatt él, a fiatalság célt vesztett, elviselhetetlen a munkanélküliség, az infláció elképesztően magas" - sorolta Le Drian.
    

A külügyminiszter szerint olyan megbízott kormányra van szükség, amely képes gyorsan beindítani a szükséges reformokat, mert különben a nemzetközi közösség nem fog segíteni. "Nem fogunk egy kitöltetlen csekket aláírni olyan kormánynak, amely nem hajtja végre a mindenki által ismert reformokat" - mondta, kiemelve a bankrendszer és a közszféra átalakításának kérdését.
    

A francia diplomácia összeállította és eljuttatta a libanoni vezetőknek azon reformok listáját, amelyeket Emmanuel Macron augusztus 6-i bejrúti látogatásán már ismertetett. "Létezik egy munkaanyag, egy piszkozat, amely tartalmazza azokat az elemeket, amelyekről a köztársasági elnök tárgyalt, és amelyek a folyamatos egyeztetések tárgyát képezik libanoni partnereinkkel" - közölte a francia elnöki hivatal, amely jelezte ugyanakkor, hogy Franciaország nem kíván beavatkozni a libanoni belügyekbe, mert a libanoniaknak maguknak kell meghatározni a jövőjüket, és a francia munkaanyag nem tekintendő "útitervnek" számukra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com