A jövő heti kilépési határnapig már nem tárgyalja a londoni parlament a Brexit-megállapodást

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: A csütörtöki programismertetés szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes, egy hét múlva esedékes határnapjáig már nem tárgyalja a londoni alsóház a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást.Az Egyesült Királyság a mostani helyzet alapján október 31-én, jövő csütörtökön lépne ki az Európai Unióból. Boris Johnson miniszterelnök azonban a hét elején bejelentette, hogy a kormány szünetelteti a Brexit-megállapodás ratifikációs folyamatát, amíg az Európai Unió döntést nem hoz a Brexit halasztását indítványozó brit kormányzati kezdeményezésről.

   
Johnsonnak szombaton kellett kezdeményeznie az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnál a Brexit halasztását a jövő csütörtöki határnapról 2020.

január 31-ig, annak a törvénynek megfelelően, amely megtiltotta a megállapodás nélküli kilépést, hacsak az alsóház ezt külön határozatban nem engedélyezi.
    

A ratifikációs folyamat szüneteltetéséről szóló kormányfői bejelentés előzményeként a képviselők kedden, második olvasatban, vagyis az általános vita után megszavazták ugyan a Brexit-megállapodás alapelveit - lehetővé téve az egyezmény részletes vitájának elkezdését -, rögtön ezután azonban leszavazták a megállapodás törvénybe iktatására kidolgozott rendkívül feszes kormányzati menetrendet.
    

Jacob Rees-Mogg, a kormány parlamenti tevékenységének összehangolásáért felelős magas rangú kabinettag - Johnsonhoz hasonlóan a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának egyik zászlóvivője - a szokásoknak megfelelően csütörtökön ismertette az alsóház jövő csütörtökig, vagyis az egyelőre érvényes Brexit-határnapig tartó munkarendjét, és a napirendi pontok között nem szerepel a Brexit-megállapodás további vitája.
    

Boris Johnson sokszor hangoztatott álláspontját megerősítve Rees-Mogg kijelentette az alsóházi programismertetést követő vitában, hogy a kormány "semmiféle Brexit-halasztást" nem pártol, és folytatja előkészületeit a jövő csütörtöki kilépésre. A Brexit-megállapodás ratifikációjának szüneteltetéséről szóló bejelentésében Johnson is úgy fogalmazott, hogy kormánya változatlanul az október 31-i kilépés híve, és ő ezt közli majd az uniós vezetőkkel is, amikor a hosszabbítási kezdeményezésről tárgyal velük.
    

Az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak múlt szombaton küldött levelét a brit kormányfő nem írta alá, mellékelt viszont még egy levelet és egy magyarázó kísérődokumentumot is, amelyben kifejtette, hogy csak a parlament által alkotott törvényt teljesíti a halasztás kérésével, de valójában károsnak tartaná, ha az EU teljesítené ezt az indítványt.
   

Politikai elemzők egyöntetű véleménye szerint azonban a jövő csütörtöki kilépés végképp lekerült a napirendről a legutóbbi napok alsóházi fejleményei nyomán. Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport londoni kutatóműhelye csütörtökön ismertetett előrejelzésében közölte: megítélése szerint meredeken emelkedett annak az esélye, hogy az Egyesült Királyságban a Brexit előtt, még az idén előrehozott választásokat tartanak.
    

A cég eddig 45 százalékos esélyt adott erre a forgatókönyvre, de ezt most 55 százalékra emelte. Csütörtöki brit médiajelentések szerint a kormányon belül heves vita dúl arról, hogy Johnson az előrehozott választásokkal próbálkozzon-e, vagy azzal, hogy később, egy újabb ratifikációs menetrenddel megpróbálja elfogadtatni a parlamenttel a Brexit-megállapodást, és ezután írja ki a választásokat.
    

A BBC értesülése szerint Dominic Cummings, Johnson főtanácsadója azt az álláspontot igyekszik érvényesíteni, hogy a jelenlegi parlamenttel - amelyben a Konzervatív Pártnak nincs többsége - már nem érdemes a Brexit-megállapodás elfogadtatásával próbálkozni, és lehetőleg még decemberben előrehozott választásokat kell tartani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com