A kínai elnök az etnikai egység generációkon átívelő előmozdítását sürgeti

Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán annak fontosságát hangsúlyozta, hogy előmozdítsák az ország etnikai egységére irányuló törekvéseket, és szorgalmazta azok generációról generációra való folyamatos erősítését.„A különböző etnikai csoportokhoz tartozó emberek már több mint 70 éve dolgoznak együtt, egységben a párttal, és ez idő alatt történelmi eredményeket értek el a határ menti területek gazdasági és társadalmi fejlődésében” – fogalmazott Hszi, akit a kínai állami média idézett.


„A kínai nemzet egy nagy család, ahol 56 etnikai csoport szereti egymást és gondoskodik egymásról” – mondta, hozzátéve, hogy minden etnikai csoport tagjának erősítenie kell a kínai nemzet iránti közösségi érzést. Hszi megjegyzései egy válaszlevélben olvashatók, melyet minden kínai etnikai csoport azon képviselőinek leszármazottaihoz intézett, akik nemrégiben levelet írtak neki, hogy beszámoljanak a helyi etnikai közösségek életéről a párt vezetése alatt.


A délnyugat-kínai Jünnan tartomány Pu’er városában élő csoportok első képviselői 1950-ben kaptak meghívást Pekingbe a Kínai Népköztársaság alapításának első évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. 1951. január 1-jén ugyanezen képviselők emlékművet állítottak Jünnan tartományban, és ott ünnepélyes fogadalmat tettek arra, hogy egységesek maradnak és követik a pártot. Negyvennyolc képviselő írta alá nevét az emlékművön.


A kínai kormányt az elmúlt években számos kritika érte és több ország is aggodalmát fejezte ki amiatt, ahogyan az országban élő etnikai és vallási kisebbségekkel bánnak. Egyebek mellett gyakran felmerülő téma a Hszincsiang-Ujgur tartományban élő ujgurok ellen elkövetett "népirtás" és az „átnevelő táborok”, mely vádakat Peking határozottan elutasítja, és azt hangoztatja, hogy folyamatos figyelmet szentel az etnikumok támogatásának, fejlődésének és a köztük lévő egység elősegítésének.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com