A klímaváltozás kifejezéseivel is bővül a brit jelnyelv

Siket tudósok és jelnyelvi szakértők több száz új jelet készítettek a brit jelnyelvhez (BSL), mely így már a klímaváltozással kapcsolatos kifejezéseket is tartalmazza - jelentette pénteken a BBC brit közszolgálati hírportál.Az új jelekkel kibővített BSL-szókincs így már olyan, az éghajlatváltozással kapcsolatos kifejezéseket is tartalmaz, mint az "üvegházhatású gáz" és a "karbonlábnyom", melyekre eddig nem voltak hivatalos jelek. Idáig a gyermekeknek és a tanároknak gyakran hosszú és összetett tudományos kifejezéseket kellett ujjal leírniuk.
    

A legújabb jelnyelvi kifejezések a biodiverzitás, az ökoszisztéma, a fizikai környezet, a szennyezés és klímaváltozás témájával foglalkoznak. "A tudományos kifejezéseket tökéletesen leíró jeleket próbáltunk létrehozni" - mondta a siket Audrey Cameron, az Edinburgh-i Egyetem jelnyelvi projektjének vezetője, amely nemrég 200 új környezettudományi kifejezéssel egészítette ki a BSL szótárát.
    

Cameron közölte, hogy a szókincs hiánya miatt a saját tudományos pályafutása során több fontos találkozón és beszélgetésen sem tudott érdemben részt vállalni. "Egy kutatásban 11 évig vettem részt, ezalatt számos találkozón is jártam, de soha nem tudtam igazán részese lenni ezeknek, mert nem értettem mit mondanak az emberek. Szerettem volna beszélni az emberekkel a kémiáról, de egyszerűen nem tudtam" - magyarázta Cameron a BBC Newsnak.
    

A jelek fejlesztésének folyamatát ismertetve Cameron kifejtette, hogy az iskolai tantervben szereplő kifejezésekből készítenek egy listát és azokból alkotnak pontos, de egyben vizuális jelentéssel is felruházott nyelvi jeleket. Egy glasgow-i biológiatanár, Liam McMulkin is részt vett a Skót Érzékszervi Központ által folytatott új jelalkotási folyamatban, és szerinte a jelnyelv szépsége az, hogy vizuális nyelv, különösen a tudomány számára.
    

"A tudományban van néhány elvont fogalom, de a jelnyelv valóban segíthet a gyerekeknek megérteni ezeket" - közölte McMulkin. McMulkin elmagyarázta, hogy míg a jól halló emberek folyamatosan tanulnak és ismeretekre tesznek szert a környezetükben, addig a siketek nagyon sok információról maradnak le. "Ezért olyan fontos, hogy a természettudományos órákon használjuk a jelnyelvet az iskolákban. Lehetővé teszi a siket gyermekek számára, hogy a természetes nyelvükön tanuljanak" - magyarázta McMulkin. A részben a Royal Society által finanszírozott, 2007 óta futó tudományos projekt már 7000 új jellel bővítette a BSL szótárát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com