A kommunista diktátor által elárasztott Bözödújfalu - videó

A székelyföldi Bözödújfalut a romániai Maros megyében találjuk. A település Erdély falurombolásának jelképévé vált.


Ki is ne rúgna még nagyobbat egy székelyföldi településbe, mint egy kommunista diktátor Ceausescu személyében. Az eseményre a magyarázat nem volt más, mint a víztározó építése. A bosszú a diktátor halála után is még nagyon hatékony, pusztulást hagyva maga után.

1

A települést 1566-ban alapították azok a családok, akik Bözödről, települtek a Küsmöd patak völgyébe.

A településnek már a középkorban is volt temploma. A faluban csupán mára már egy katolikus templom tornya próbál a vízből kitekinteni, mint segítséget kérő fuldokló.

2

A falut 1910-ben már megközelítőleg 700-an lakták, leginkább magyarok. A völgyben lévő településnek nem jelentett problémát a tiszta vizű patak csörgedezése. 1975-ben egy gátat kezdtek el építeni a Bözödújfalusi víztározót. Az építés leállt, de az építést szakaszos leállások és folytatások követték. 1985-ben már a falu, jelentős kiépítése elkezdődött.

Az akkori diktátor úgy döntött, hogy a falurombolás programba kihasználja a 625 méter hosszú és 28 méter magas gát szakítását, amely meg is történt. A gátból alázúduló víztömeg emberéleteket üldözött szét, akiknek hazájuk immár nem az igazi. Csupán 12 ház menekült meg az áradástól, ezzel együtt 40 emberélet.

3

Bözödújfalu első világháborús emlékművét a víz alól 1996-ban kiemelték és áthelyezték Tanorokba, ahol minden év augusztusának első szombatján az egykori falu lakói megemlékezést tartanak. Ezen a településen több féle felekezet hívői éltek egymás mellett békésen. Ezt jelzi a híres márványtábla is.

4

“A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve, és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma” - áll az emlékművön, amelyet Sükösd Árpád emelt 1995-ben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

6

7

8

9



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com