A korábban becsültnél több "rákos falu" van Kínában

A környezetvédelmi minisztérium által korábban becsültnél több olyan település van Kínában, ahol kiugróan nagy arányban laknak rákos betegek - írja legújabb számában a Cajcsing című magazin.

kína


A befolyásos, szókimondásáról ismert és az állami médiánál liberálisabb újság írásában egy vízügyi szakértőt idéz, aki szerint az elmúlt évtizedekben csak a talajvíz szennyezettsége több mint 200 "rákos falu" kialakulásához vezetett az országban. Az elnevezés többnyire ipari központok, gyárak mellett fekvő településeket takar, amelyek lakói körében a létesítmények károsanyag-kibocsátása következtében a nemzeti átlagnál jelentősen magasabb a rákos megbetegedések aránya.

A jelenség létezését - hosszú évek hallgatása után - idén február közepén ismerte el hivatalosan is a kínai vezetés, mondván, azok kialakulásához több évtized kontrollálatlan környezetszennyezése vezetett. A környezetvédelmi minisztérium akkor konkrét településeket felsoroló listát is közzétett, összesen 30-32 ilyen települést nevezve meg Kínában. A minisztérium ugyanakkor - hangzott el már akkor is a kritika - túlságosan óvatosan járt el a becslésekkel, a valóságban harmincnál jóval több, akár több száz ilyen falu is lehet az országban.

A Cajcsingnak nyilatkozó Vang Hao, a kínai vízkészletekért és vízenergiai kutatásokért felelős országos intézet vezetője az első, aki szakértőként megerősíti ezeket a találgatásokat. Vang rámutatott: a legutóbbi adatok szerint az intézet által figyelemmel kísért vízi bázisok 55 százaléka szenved ma valamilyen fokú szennyezettségtől, komoly mértékben emelve a rákos megbetegedések kialakulásának esélyét. Mindenekelőtt a keleti Csöcsiang, Fucsien, a közép-kínai Hopej, Hunan és Csianghszi, valamint a déli Jünnan tartományok érintettek - sorolta a tudós.
A rákos falvak témáját évek óta kutató Teng Fej hongkongi újságíró arra emlékeztetett, hogy még a hivatalos becslések szerint is mintegy 18 ezer olyan vegyi üzem van, amely szennyező hatással van a talajvízre, vagy hozzájárult a rákos megbetegedések számának növekedéséhez. Teng négy évvel ezelőtt 250 körülire becsülte az érintett települések számát, ám mint maga fogalmazott, "ez is csupán konzervatív találgatás".

Az egészségügyi minisztérium 2013-as statisztikái szerint a rák ma a vezető halálok Kínában, a betegség 2,7 millió ember halálát okozza évente, s minden évben 3,12 millió új rákos megbetegedést regisztrálnak, vagyis minden nap 8550-et. A leggyakoribb halálokok között a tüdő-, a máj- és a gyomorrák áll a lista élén - derül ki az adatokból.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com