A kormányzati hiteleket vizsgálják Kínában

A kormányzati hitelállomány nagyságának tisztázására és veszélyeinek felmérésére nemzeti szintű vizsgálatot indít a kínai kabinet - jelentette be a nemzeti könyvvizsgáló iroda (NAO) vasárnap.

knA hivatal közleménye szerint a vizsgálatot a kormány múlt heti ülése után Li Ko-csiang kormányfő személyesen és azonnali hatállyal rendelte el. Ezt követően a NAO több, már megkezdett, de kevésbé fajsúlyosnak ítélt projektjét is felfüggesztette, munkatársai pedig hétfőtől megkezdik a vizsgálatokat a kínai tartományokban és városokban - írta vasárnap a Zsenmin Zsipao központi pártlap elektronikus kiadásában.

A vizsgálat pontos lefolyásáról, időtartamáról és a további részletekről nem közöltek információt.

A Hszinhua hírügynökség hétfőn azt írta: a vizsgálat minden valószínűség szerint teljes körű lesz, vagyis a helyi kormányzatok hitelei mellett a központi kormány adósságállományára is kiterjed.

A tartományok hitelállománya évek óta komoly aggodalmak forrása, a rendszer többszintű volta, a pontatlan statisztikák és a hitelfelvételi csatornák bonyolultsága miatt ugyanis az állomány hozzávetőleges nagyságát is nehézkes megsaccolni. A hitelek mértékéről legutóbb 2010 végén tettek közzé hivatalos számokat, akkor 10,7 ezer milliárd jüanra (396 ezer milliárd forint) becsülték az összeget.

Az állomány nagyságán kívül a tartományok gyengülő visszafizetési képessége is aggodalmakat okoz, a gazdasági növekedés lassulását és a kínai ingatlanpiac visszaesését ugyanis ezek költségvetése is nagymértékben megszenvedi. A teljes hitelállományon belül a nem teljesítő hitelek állományát 10-12 százalékra becsülik, a pesszimistábbak szerint ugyanakkor ez akár a 20-30 százalék is lehet, amely már az egész kínai pénzügyi rendszerre destabilizáló erőként hathat és számos gazdaságelemző a legnagyobb veszélyforrások egyikeként említi.

A Fitch nemzetközi hitelminősítő egy januári jelentésében már figyelmeztetett, hogy a növekvő helyi hitelállomány veszélyezteti az ország növekedését is, de a további gyors hitelbővülés az ország adósbesorolásán is ronthat. A Moody's márciusban arra figyelmeztetett, hogy a kínai kormánynak a GDP 30 százaléka alatt kellene tartania az ország adósságállományát, mivel a nem teljesítő hitelek potenciálisan magas aránya miatt azok kifizetése végső soron az államra fog hárulni.

A kínai központi bank (PBoC) és a kínai bankfelügyeleti hatóság(CBRC) az elmúlt hónapokban többször is hangsúlyozta, hogy az ő megítélésük szerint a hitelállományból eredő kockázatok kezelhetők és nem veszélyesek a gazdaság egészére.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com