A közel-keleti erőszakhullám hátterével zajlott idén az éjféli mise Betlehemben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka Betlehemben megtartott karácsonyi éjféli miséjén békére szólított fel, és a lelki értékek elvesztésével magyarázta a közel-keleti erőszakhullámot.treexmasA pátriárka - aki idén is hagyományos menete élén, csütörtök délután érkezett meg Jeruzsálemből Jézus születésének városába - a hagyományoknak megfelelően a latin mellett francia és arab nyelven celebrálta a szentmisét a betlehemi Születés temploma melletti Szent Katalin ferences templomban. Szentbeszédében együttérzését fejezte ki a palesztinokkal, a szíriai menekültekkel, és általában a terrorizmus áldozataival, továbbá boldog és egészséges új évet kívánt a Szentföld minden lakójának.

"A világ arcának megváltozásáért imádkozunk, hogy biztonságos lakóhelyet és menedéket nyújtson számunkra, ahol az igazság felülkerekedik a versengésen és a viszályon, a kegyelem a bosszún, a jótékonyság a gyűlöleten" - üzente a latin pátriárka.

A mise kezdete előtt Twal megkérte egyik papját, hogy olvassa fel a térségben békére felszólító közleményét.
"Az utóbbi időben fájdalmas incidensek voltak szeretett Közel-Keletünkön, és ezek tovább folynak itt és a világ más tájain.

Megállapíthatjuk, hogy elvesztettük emberségünket és lelki értékeinket. A vallásosság az Isten nevében való gyilkolás indoka lett, ahelyett, hogy a kegyelem és a testvériség ügyét szolgálná" - hangsúlyozta a pátriárka. "Nem az emberek viselkedésében, hanem Isten irgalmában bízunk"- tette hozzá.

A pátriárka az idei éjféli misét az erőszak áldozatainak és családtagjaiknak szentelte, és visszafogott ünneplésre kérte a híveket. Az erőszakhullám és a terror áldozatai előtt tisztelegve felszólított rá, hogy öt percre oltsák el a karácsonyfa fényeit, amit csütörtök este hétkor a Születés temploma előtti Jászol téren felállított hatalmas karácsonyfán meg is tettek.

Az éjféli misén a templom padsoraiban a Palesztin Hatóság legfontosabb vezetői, köztük Mahmúd Abbász elnök és Rámi Hamdalláh miniszterelnök is helyet foglalt a város és a szentföldi kereszténység elöljárói, diplomaták, turisták és zarándokok mellett.

Mivel a mintegy kétezer embert befogadó templomba csak jó előre beszerzett jegyekkel lehetett bejutni, a kint rekedt hívek az épületegyüttes előtti Jászol téren a hatalmas feldíszített és kivilágított karácsonyfa mellől követhették az eseményeket.

Az izraeli közszolgálati rádió péntek reggel ismertetett adatai szerint idén csak mintegy hatezer turista és zarándok utazott Betlehembe szenteste, pedig 2011-ben még mintegy tizenötezren gyűltek össze az eseményre. A turisták távolmaradását elsősorban a palesztin-izraeli viszály miatt fellángolt erőszakhullámmal magyarázzák.

Az izraeli közszolgálati rádió péntek reggeli híradása szerint a palesztin biztonsági erők az Iszlám Állam terrorszervezet híveinek és a radikális szalafista iszlám irányzat fegyvereseinek a támadásától is tartottak, és ezért megelőző intézkedésként bírósági eljárás nélküli (adminisztratív) úton letartóztatták a szélsőséges szervezetek tizenhat tagját, akik információik szerint a karácsonyi ünnepek idején terrorakciókat terveztek turisták és keresztény célpontok ellen.

Betlehemben december végén nem zárul le a karácsonyi időszak, mert a keresztény egyházak három különböző időpontban ünnepelnek. December 24-én csak a három-négyezer betlehemi katolikus ünnepelt, a helyi keresztények többségét jelentő görögkeleti ortodoxok január hatodikán köszöntik Jézus születését, az örményeknél pedig csak január tizennyolcadikán köszönt be a karácsony.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com